Visszavágnának a Gyergyónak

  • 2020.02.12. 09:00
  • Fehérvárav19
A középszakasz utolsó hazai mérkőzésére a Gyergyói Hoki Klub érkezik a koronázóvárosba.

A Gyergyói Hoki Klub négy találkozót játszott eddig a középszakaszban és mindössze egy pontot veszített, az alapszakaszból hozott négy bónuszponttal így tizenöt egységgel vezeti az alsóházi tabellát. A piros-fehér alakulat a HKB elleni győzelmével biztosította be magának a rájátszásba jutást a válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésen. Ennek ellenére biztosan nem lesz könnyű dolga a Titánoknak, ha győzni szeretnének, hiszen a helyezések még változhatnak a tabellán a további eredmények függvényében. Kiss Dávid tanítványai öt meccsen egyszer szenvedtek vereséget, playoff-ban való részvételük gyakorlatilag már biztos, miután négygólos győzelmet arattak a hétfői játéknapon a Hokiklub Budapest otthonában, így tizenhárom egységgel harmadikak az alsóházban. A négypontos Vasasnak matematikai esélye még van arra, hogy a legjobb három csapat közé kerüljön, ám ehhez arra van szükség, hogy a koronázóvárosiak mindhárom mérkőzésüket rendes játékidőben elveszítsék, Ladányi Balázs együttesének pedig minden meccsén három pontot kell szereznie.

A legidősebb csapat látogat Székesfehérvárra szerdán, a két gárda játékosainak átlagéletkora között majdnem nyolc év a különbség. A speciális játékokat tekintve a vendégek állnak jobban, emberhátrányos védekezésben csaknem tíz százalékkal erősebbek, lövési hatékonyságban viszont a fehérvári fiatalok 1,5 százalékkal előzik meg az erdélyi együttest. Az alsóházi középszakasz pontlistáját Colin Campbell vezeti öt góllal és öt assziszttal, a kapusok között viszont a gyergyói Gordon Cooke a legeredményesebb, három mérkőzésen összesen 95,36 százalékos védési hatékonysággal. A két gárda ebben a szezonban öt alkalommal találkozott egymással, háromszor az erdélyiek, kétszer pedig a fehérváriak bizonyultak jobbnak, idegenben mindkét csapat csak egyszer tudott győzni.

A Fehérvári Titánok soraiban biztosan nem lép jégre Dézsi Bence, akire vállsérülés miatt hosszabb kihagyás vár, Mihály Ákos pedig ezen a héten a Hydro Fehérvár AV19 együttesében szerepel. Nagy Ákos kisebb sérülést szenvedett a hétfői mérkőzésen, így az ő játékára nem számíthat az edzői stáb. Zane Shartz a Hokiklub Budapest elleni találkozót követően, a klub számára is váratlanul egy tengerentúli lehetőséget elfogadva elhagyta Magyarországot, így már nem a Fehérvári Titánok játékosa.

A Gyergyói Hoki Klub elleni találkozó február 12-én 18:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján, ahol Kiss Csaba lesz a kommentátor, munkáját pedig Nagy Ákos segíti majd szakkommentátorként.

Videónkban Kiss Dávid és Buzás Arnold beszélnek a csapatról, az ellenfélről, a Hokiklub Budapest elleni győzelemről és arról, mit várnak a szerdai összecsapástól: