Visszavágnának a DAB-nak

  • 2019.09.22. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok vasárnap Dunaújvárosban szerepelnek.

Veretlen a bajnokságban az Acélbikák csapata, sőt, ők az egyetlenek, akik még nem veszítettek pontot. Idegenben a szezon első mérkőzésén a Fehérvári Titánokat, hazai pályán pedig a Gyergyói Hoki Klubot és a DEAC együttesét győzték le. Három mérkőzésen összesen tizenötször tudtak betalálni az ellenfél kapujába és mindössze négy gólt kaptak. A DAB emberhátrányos védekezésben jelenleg a tabella második helyén áll, lövési hatékonyságban pedig a harmadik legjobb a ligában, így nem lesz könnyű dolga a koronázóvárosi alakulatnak. Másodszor találkozik egymással a két gárda a szezonban, a vasárnapi összecsapás előtt Azari Zsolt, a házigazdák csapatkapitánya a következőket mondta el: „Egy nagyon agilis, sokat és jól korcsolyázó csapat lesz az ellenfelünk. Igaz, hogy az előző összecsapást megnyertük, de most nem 7-1-ről, hanem 0-0-ról kezdődik a mérkőzés, tehát nagyon oda kell figyelniük, ha meg szeretnék őrizni hibátlan mérlegüket.”

Nem állnak jól a Fehérvári Titánok az eddigi eredményeket tekintve, négy mérkőzésből egy győzelem és három vereség a mérlegük. A statisztikákat nézve is a tabella második felében helyezkednek el, hiszen a négy találkozó alatt mindössze öt gólt lőttek, ellenben tizenhatszor találtak be a kapujukba és a speciális játékban sem jeleskedtek a szezon elmúlt két hetében, igaz, a Hokiklub Budapest elleni győztes összecsapáson száz százalékos volt az emberhátrányos védekezésük. A Dunaújváros ellen hatgólos vereséget szenvedtek az évad nyitónapján, így van miért visszavágni a Kiss Dávid vezette alakulatnak.

A két együttes az előszezonnal együtt összesen három alkalommal találkozott egymással az idei idényben, mindhárom alkalommal a DAB bizonyult jobbnak.

A szeptember 22-i találkozó 17 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Jégcsarnokban és élőben nézhető IDE KATTINTVA.

A mérkőzés előtt Kiss Dávid vezetőedző, illetve Kiss Roland és Imre Patrik, a Titánok két védője latolgatták az esélyeket: