Vereséggel zárult a Magyar Kupa

  • 2017.01.11. 21:31
  • Fehérvárav19
A Magyar Kupa selejtező szakaszának utolsó mérkőzésen Kóger István csapata helyt állt, azonban öt gólos vereséget szenvedtek a MAC Budapesttel szemben.

/ -
1970.01.01 Csütörtök / 1:00
vége
:
()
Nézőszám:
/
Gólszerzők:
Kiállítások:

Erősen kezdték a vendégek a mérkőzést, már a második percben Lubinville lövését kellet hárítania Lemaynek, majd Schmál is megpróbálta bevenni a Titánok kapuját. Hazai oldalról Hamvai veszélyeztetett, azonban Bálizs magabiztosan védett. A harmad első felében a MAC folyamatosan támadta a fehérváriak kapuját, végül a tizedik percben Somogyi szerezte meg a vezetést a budapesti csapatnak (0:1). A gól után sem állt le a MAC, de kapunkat sikerült felszabadítanunk, a kontrákból viszont nem tudtunk komolyabb helyzeteket kialakítani. A játékrész végéhez közeledve újabb Lemay bravúrokra volt szükség, amikor Nagy és Terbócs is a hazai kapura tört, de nem sikerült túljárniuk a hálóőr eszén, így egy gólos különbséggel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második harmad elején is érezhető volt a vendég fölény, Booras többszöri próbálkozását a hazai hálóőr még óriási bravúrral védte, viszont Jubinvillel szemben már tehetetlen volt, így a MAC Budapest megszerezte második találatát (0:2), majd két perccel később a Fehérvár AV19 korábbi játékosa, Nagy Gergő háromra növelte a különbséget a csapatok között (0:3). Hét perc telt a második játékrészből, amikor Keresztury bottal akasztása után emberelőnybe kerültek a fehérváriak, de Booras egy védelmi hibát kihasználva törhetett Lemay kapujára, és megszerezte a budapesti alakulat negyedik gólját (0:4). Egy perccel az előző találat után Könczeinek is sikerült átjuttatni a korongot a gólvonalon, így a vendégek előnye ötre nőtt (0:5). Továbbra is nyomás alatt tartotta kapunkat a MAC, és Kovács gólja után, már hat góllal vezettek a vendégek (0:6). Öt perccel a harmad vége előtt Vizi szépíthetett volna, de Bálizs hárította a fiatal támadó lövését, azonban egy perccel később Tóth Renátó került szembe a vendégek hálóőrével és megszerezte a Titánok szépítő találatát (1:6).

A harmadik játékrész kezdetén is többet támadtak a vendégek. Takács Bencét bottal akasztásért a büntetőpadra küldték a játékvezetők, de az emberelőnyt a fehérváriak sikeres kivédekezték és egy szóló után Kiss Patrik a kapu jobb felső sarkába ütötte a korongot, ezzel megszerezte a hazaiak második gólját (2:6). A harmad közepén is látszódott az egész meccs alatt érezhető vendég fölény, de Scola hárította a MAC próbálkozásait. Fehérvári részről ismét Kiss vette célba az ellenfél kapuját, de Bálizs a kapu fölé tolta a korongot. A mérkőzés végéhez közeledve a tabella harmadik helyén álló MAC többször is veszélyeztetett és két perccel a játékidő letelte előtt Bödök Bence megszerezte csapata hetedik találatát (2:7). A meccs hátralévő részében a MAC helyzetek ellenére sem született újabb gól, így 7:2-es vendég győzelem született az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.