Vereség a Debrecen ellen

  • 2016.11.23. 22:25
  • Fehérvárav19
A Fehérvár AV19 3-0-s vereséget szenvedett a Debrecen ellen a Magyar kupa selejtezőjében. A mérkőzés utolsó harmadában Bors Gergely mutatkozhatott be a kapuban, ám hiába védett remekül és hozta le kapott gól nélkül a játékrészt, a csapat végül alul maradt.

/ -
1970.01.01 Csütörtök / 1:00
vége
:
()
Nézőszám:
/
Gólszerzők:
Kiállítások:

A mérkőzés első percei eseménytelenül zajlottak. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. A 8. percben Mazzag kiállítása miatt lehetőséghez jutott a Debrecen, a hajdúságiak azonban nem tudták kihasználni az előnyt. A 14. percben Berta veszélyes lövését védte Scola, és mivel a másik oldalon Gyenes is jól zárt, nem született gól az első játékrészben.

A második harmad első felében nem történt változás, egyik oldalon sem adódtak veszélyesebb szituációk. Aztán a 28. percben Piskunovot hagyták üresen védőink, így a debreceni játékos tiszta helyzetből lőhetett kapura és ezzel meg is szerezte a mérkőzés első gólját (0-1). Felélénkült a játék és két perccel később egy újabb debreceni támadást követően Varga Arnold növelte a vendégek előnyét (0-2). Tovább nehezítette a Fehérvár helyzetét Szabó Bence kiállítása, a fórt a duplázó Varga használta ki. (0-3).

A második szünetben kapust cserélt Kóger István, így a fiatal Bors Gergely kapott lehetőséget. A harmadik harmadban újra kiegyenlítetté vált a küzdelem. A játékrész 10. percéig nem is adódott komolyabb helyzet, majd egy védelmi hiba után Dancsfalvi szólózott, ám Bors védte a lövést. A mérkőzés utolsó két percében Szabó Krisztiánt küldték ki a bírók, így akadt még feladata kapusunknak, de a vendégek nem tudták kihasználni az előnyt. Bors hibátlan bemutatkozása ellenére csapatunk 3-0-s vereséggel zárta a mérkőzést.