Újra a Győr ellen bizonyíthatunk

  • 2021.10.07. 14:00
  • Fehérvárav19

A múltkori szoros vereség után pontokat szereznének a Titánok.

Pénteken 19:00-kor az UNI Győr ETO HC lesz a Titánok ellenfele az Erste Ligában. A győri meccset élőben közvetíti az Erste Liga TV.
 
Idén már negyedszerre találkozunk az ETO-val, hiszen két felkészülési meccs mellett már a ligában is összecsaptunk velük. A két felkészülési összecsapáson egy szoros 2:3-as, illetve egy sima 4:0-ás vereséget szenvedtünk. Legutóbb a negyedik fordulóban futottunk össze a győriekkel, akkor már jóval szorosabban alakult a végeredmény. A góltalan első harmad után, a második játékrészben megszereztük a vezetést, miután a Nagy Ákos lövése utáni kipattanót Kóger lőtte a hálóba. Sajnos a hazaiak kettő percen belül ki is egyenlítettek, majd a harmadik harmadban, 8 perccel a vége előtt meg is nyerték a meccset. Szeles 40 lövésből 38 védést mutatott be, ez 95%-os hatékonyságot jelent.
 
A Győr azóta kétszer lépett jégre, azokon pedig egyaránt vereséget szenvedett. Előbb idegenben az FTC verte meg őket 4:2-re, majd hazai pályán a Gyergyótól kaptak ki 2:4-re. Ellenfelünk ebben az idényben két győzelem mellett négy vereséget tud felmutatni. A Titánok mellett a Dunaújvárost tudták megverni, illetve a Fradi kétszer, a Gyergyó és a DVTK egyszer-egyszer győzte le őket. Czakó Barna a csapat pontfelelőse, eddig 6 meccsen 6 egységgel – 2+4 elosztásban.
 
A Titánok legutóbb a MAC ellen léptek jégre és remek teljesítményt nyújtottak. Az első harmadban Fekete Alex szerezte meg a vezetést egy nagyon szép góllal. A vendégek nem találtak fogást rajtunk és csak a 38. percben tudtak kiegyenlíteni. A harmadik játékrész szintén így telt, de a MAC rohamok csak az 58. percben értek vezetéssé. Dansereau sokadik próbálkozása jutott csak át az egyébként fantasztikus teljesítményt nyújtó Belomoeven. A fiatal orosz élete második felnőtt mérkőzését játszotta és kimagasló, 97%-os teljesítményt hozott, megadva a lehetőséget csapatának az első pontszerzésre. Sajnos ismét a végén nem sikerült megszerezni az első egységeket, de a csapat nem adja fel és pénteken újra megpróbálja, ezúttal a Győr ellen.
 
Hajrá Titánok!