Újpesten is nyertünk

  • 2016.03.19. 20:43
  • Fehérvárav19
A Fehérvár AV19 felettébb mérsékelt teljesítményt nyújtott szombat este, a középső harmadot el is veszítette, de végül legyőzte az Újpesti TE csapatát.
/ -
1970.01.01 Csütörtök / 1:00
vége
:
()
Nézőszám:
/
Gólszerzők:
Kiállítások:
Aktívan kezdte a mérkőzést a hazai csapat, az első perben máris tesztelték Hetényit. A kapu előtti helyzetek aztán fokozódtak, amikor a második percben Benk kiállítása után előnybe is kerültek. Csapatunk is villant egyet, Kovács indulhatott hátrányban szólóban, de Pleszkán eszén nem tudott túljárni. Négy perccel a kezdés után aztán egy kapu mögül visszapattanó korongot Sikorcin vágott az újpesti kapuba (0-1). Bár a nem túl acélos vendég védelem miatt sok korong repült Hetényi kapuja felé, Dömötör egy akalommal a vasat találta el, a 8. percben Bodo szerzett korongot a támadó harmadban, Kocsis elé passzolt, aki újabb gólt szerzett (0-2). A harmad második, kiállításokkal tarkított fele mindkét oldalon több támadást és helyzetet hozott, azonban a mérkőzés elején tapasztalt tempó nem volt jellemző a záró percekre. A végén Szirányi és Sikorcin kiállítása alatt kettős fórban próbálkozhattak a hazaiak, ám Hetényi minden lövést hárított.
Több nagy vendéghelyzettel kezdődött a középső játékrész, előbb Sarauer cselezett ki mindenkit, majd akadályozták, később Brance Orban lőhetett volna újabb gólt, de ez is kimaradt. A következő percek is a Fehérvár AV19 csapatáé voltak, két percen belül előbb a Sarauer-Bodo páros indult el a kapu felé, de Bodo a vasra húzta a passzt, majd Kovács szerzett korongot, de Pleszkánba lőtt, Nagy Gergő lövése pedig centiméterekkel csúszott el a kapu mellett. Többször könnyelművé vált a játékunk, fel is jött az Újpest és Hetényi bravúrjaira volt szükség a két gólos vezetés megőrzéséhez. A harmad végére újra felpörögtek Benkék, aki önmaga három nagy helyzetet hagyott ki, Sikorcin pedig óriási vasat is lőtt, a korong mindkét szélső vasat eltalálta, a vonalon azonban nem ment át. Megbosszulta magát a felelőtlen játék, 3 perccel a harmad vége előtt Kiss Dániel szerzett korongot a saját harmadában, Turbucz elé passzolt, aki Hetényi lába között a kapuba lőtt (1-2).
A záró játékrészben nem tudta folytatni a játékot Ryan Martinelli, aki alkarját fájlalta, miután a második harmadban nagyot kapott az egyik újpestitől. Érezte csapatunk, hogy több kell a középső felvonásban mutatott játéknál, ám a támadásokat csak az ötödik percben sikerült gólra váltani, Bodo passzolt szépen a kapu elé érkező Sarauer elé, aki jól ért bele a korongba (1-3). Az újabb előny tudatában megint teret engedtünk az Újpestnek, akik Manavian kiállítása után újult erővel támadtak. Hetényi a mérkőzés során végig tartotta a csapatot, az újpesti támadásokat a záró játékrészben is csak az ő segítségével sikerült megállítani. Az utolsó 20 perc végére ismét felpörögtünk, Szirányi indult el a bal oldalon, majd messziről nagy lövést eresztett Pleszkán kapuja irányába, ami Bodo ütőjéről pattant be végül a hálóba (1-4). Egy perccel a vége előtt megérkezett az újabb bomba, Sikorcin kapáslövése vágódott védhetetlenül a vonal mögé (1-5).
Hullámzó teljesítménnyel, közepes játékkal szerezte meg végül az újabb három pontot a Fehérvár AV19 a végig becsülettel és szívvel-lélekkel küzdő Újpest ellen.