Újabb fiatalok csatlakoznak a Titánokhoz

  • 2019.04.25. 19:00
  • Fehérvárav19

Két játékos, Kovács Alex és Horváth Milán érkezik az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia junior bajnokcsapatából a Titánok-keretbe.

Kovács Alex 2000-ben született és Székesfehérváron kezdett jégkorongozni 2007-ben. Pályafutása alatt minden évben bajnoki címet ünnepelhetett, az idei szezonban pedig már bemutatkozhatott a Titánok között, ahol 15 mérkőzésen lépett jégre és megszerezte első felnőtt góljait is. A 2018/2019-es évadban a fehérvári juniorok között 58 találkozón szerepelt, ezalatt 36 gólt és 43 gólpasszt jegyzett, az osztrák bajnokság pontlistáján pedig az előkelő harmadik helyen végzett. A fiatal támadó szerepet kapott a decemberi lengyelországi junior világbajnokságon, ahol bronzérmet ünnepelhetett a nemzeti együttessel, a szezonban pedig összesen 17 válogatott mérkőzésen lépett jégre, 6 góllal és 7 asszissztal hozzájárulva a sikerekhez. A csatár a következőket mondta el a szerződés aláírását követően: „Sok játékossal elég régóta együtt játszom, tavaly, mikor feljátszóként szerepeltem ebben a csapatban, nagyon örültem neki, hogy ilyen hamar befogadtak. Minden meccs és edzés, amin részt vettem, nagyon pozitívan telt. Hatalmas megtiszteltetés, hogy annál a klubnál kaphattam először profi szerződést, ahol a kezdetektől fogva játszom. A cél csapatként erre az évre egyértelműen az, hogy rájátszásba jussunk és minél előrébb végezzünk a bajnokságban. Egyéni célom, hogy sok játéklehetőséggel minél többet tudjak fejlődni és megtartani a ponterősségemet itt is, amivel a csapatot is tudom segíteni, valamint a sebességemben is szeretnek fejlődni, hogy könnyen fel tudjam venni a felnőtt hoki iramát.”

Horváth Milán 2001-ben született, Székesfehérváron kezdett jégkorongozni 2009-ben. Pályafutása alatt számos bajnoki címet ünnepelhetett, és az idei szezonban fiatal kora ellenére két mérkőzés erejéig a Titánok között is jégre lépett. A 2018/2019-es idényben a fehérvári ifjúsági csapat tagjaként osztrák bajnoki címet és magyar bajnoki ezüstérmet szerzett, a juniorokkal pedig mindkét versenysorozatban aranyéremig menetelt. Az akadémia színeiben 68 mérkőzésen lépett jégre, ezalatt 12 gólt és 41 gólpasszt jegyzett. Összesen 27 válogatott mérkőzésen segítette a nemzeti gárdákat, a decemberi junior- és az áprilisi ifjúsági-világbajnokságon pedig bronzérmet ünnepelt, utóbbit csapatkapitányként. A fiatal védő így nyilatkozott a szerződés aláírását követően: „Úgy gondolom, jó kis brigád jött össze itt Fehérváron, akik már évek óta együtt játszanak. Nagyon fontos egy csapatban, hogy jól ismerd a társaidat, ezzel együtt pedig megvan az alapvető bizalom is. Nagyon boldog vagyok, hogy megléphetem ezt a lépcsőfokot, de nyáron keményen kell dolgoznom azért, hogy fizikálisan is készen álljak erre a szintre. Nagyon várom már a következő szezont és a közös munkát a csapattal.”
Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője a következőket mondta el a két fiatal igazolásával kapcsolatban: „Boldogok vagyunk, hogy idén is bővült fiatalokkal a keret. Külön öröm, hogy egy hátvéd is csatlakozik a gárdához, Horváth Milánnak már tavaly is szerettünk volna több szerepet szánni, de akkor a létszám miatt nem volt lehetőségünk erre. Régi terv volt, hogy őt beépítsük a csapatba, örülünk, hogy sikerült megegyezni és jövőre már Titán-mezben láthatjuk. Kovács Alex a többiekhez hasonlóan kapott már szerepet az elmúlt évben, ezalatt pedig bebizonyította azt, hogy helye van a csapatban, így hamarosan elkezdhetjük a közös munkát.”

Biztossá vált, hogy a következő szezonban nem lesz a Fehérvári Titánok játékosa Brock Beukeboom, Mark Bennett és Jack Lewis. A vezetőedző így nyilatkozott a három légiós távozásáról: „Nagyon köszönjük a munkát nekik, meg voltunk elégedve velük és jó játékosokat, jó embereket ismerhettünk meg a személyükben. Biztos vagyok abban, hogy a srácokkal, azon kívül, hogy csapattársak voltak, szorosabb barátságok is kialakultak. Reméljük, hogy a nálunk töltött egy év segíti a továbblépésüket egy erősebb bajnokságba.”

A jelenlegi keret:
A Fehérvári Titánok csapatában jelenleg érvényes szerződéssel rendelkezik a kapus Gyenes Dávid és Szeles Martin, a védők közül Imre Patrik, Kiss Roland, Vas Márk, Erdély Botond és Horváth Milán, a támadók közül pedig Balogh Bence, Madácsi Benedek, Péter Andor, Nagy Ákos, Vincze Gergő, Buzás Arnold, Mihály Ákos, Császár Hunor, Dézsi Bence, Almási Márk és Kovács Alex. Az már korábban biztossá vált, hogy Hamvai Szilárd, Mazzag Dániel, Kiss Patrik, Sándor Flórián és Vizi Dániel sem kék-fehérben folytatja pályafutását, rajtuk kívül pedig jövőre Mark Bennett, Jack Lewis és Brock Beukeboom sem lesz a Fehérvári Titánok játékosa.