Mitch Zion: „Igyekszem mindenben példát mutatni”

  • 2020.02.18. 19:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok számára lezárult a középszakasz és hamarosan kezdődik a playoff. A szezon eddig eltelt időszakáról, a csapatról és a rájátszásról az együttes legidősebb és legeredményesebb játékosával, Mitch Zionnal beszélgettünk, cikkünkben pedig megtekinthető támadónk pár emlékezetes gólja is. 

Mitch Zion 1992-ben, a kanadai Ottawában született és ott kezdett jégkorongozni is. A most 28 éves center 2015-ben mutatkozott be a felnőttek között, az ECHL-ben érdekelt Brampton Beast csapatában. A 2017/2018-as szezonban Brianconba igazolt, majd a következő évet a francia elsőosztályban szereplő Strasbourg együttesénél töltötte. Innen érkezett Székesfehérvárra, ahol hamar beilleszkedett a Titánok közé és a bajnokság eleji sérülést követően a csapat legeredményesebb játékosa lett, 35 mérkőzésen 23 góllal és 19 gólpasszal segítette a koronázóvárosi fiatalokat.

Hogy érzed magad a csapatban?
Igazán nagyszerűen érzem magam a srácok között és büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Nagyon sok igazán tehetséges játékosunk van, örülök, hogy támaszkodhatunk és építkezhetünk erre. Elsősorban a védekezésünkre próbálunk figyelni, ezután pedig a támadójáték következik a sorban, úgy gondolom, összességében elégedettek lehetünk az eredményekkel és természetesen boldog vagyok, hogy bejutottunk a rájátszásba.

Te vagy a csapat egyik legidősebb játékosa, hogyan tudod motiválni a fiatalabbakat? 
Úgy gondolom, egy idősebb játékosnak az a feladata, hogy vezető szerepet töltsön be egy közösségben és helyesen és a lehető legjobb módon cselekedjen a jégen és azon kívül is. Megpróbálok példát mutatni és segíteni a fiatalabb srácoknak minden lehetséges módon, ahogyan csak tudok, legyen szó akár egy-egy meccsszituáció megbeszéléséről vagy pozitív visszajelzésekről. Igyekszem használni és átadni az eddig összegyűjtött tapasztalataimat, és úgy motiválom a fiúkat, hogy az közben szórakoztató is legyen.

Mitch Zion emlékezetes góljai:

Hogyan értékeled az alap-és középszakaszt és mik a várakozásaid a rájátszással kapcsolatban?
A szezon eddig eltelt időszaka abban az értelemben jó volt, hogy bejutottunk a rájátszásba. Úgy gondolom, voltak hullámvölgyeink és jó periódusaink, ami teljesen normális egy bajnokságban. Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt a topcsapatokkal, mind korcsolyázásban, mind játékelemekben, próbáltunk minden mérkőzésen következetesen játszani. Amikor a legjobb formánkat tudjuk megmutatni, gyorsan és magabiztosan korcsolyázunk és nagyon jól kezeljük a korongot. A srácok sokat tanultak arról, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk és azt várom, hogy ezt a mentalitást magunkkal visszük a rájátszásba is. A playoff mindig nehéz, magasabb szintű és erősebb lesz a játék, ebben biztos vagyok. Nagy csatára számítok, de bárki is lesz az ellenfelünk, készen állunk rá. Izgalmas kihívás ez számunkra és hiszek abban, hogy ha azt a játékot játsszuk, amire képesek vagyunk, akkor sikerrel járhatunk.