Miskolcon folytatódik a Magyar Kupa

  • 2019.11.03. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok vasárnap este a DVTK Jegesmedvék otthonában szerepelnek a Magyar Kupa második körében.

Idén ismét átalakult a Magyar Kupa lebonyolítása, az első körben hat együttes vett részt. A három győzteshez csatlakozik a bajnoki címvédő FTC-Telekom, valamint a szlovák Extraligában érdekelt MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék. A három továbbjutó a négyes döntőbe kerül, amelynek automatikusan tagja a címvédő, EBEL-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19. A 2019/2020-as szezonban az első és második forduló párharcai során két mérkőzést játszanak a csapatok, a továbbjutó az együttes eredmény alapján kerül ki. Amennyiben a visszavágót követően a két találkozó együttes eredménye döntetlen, úgy a rendes játékidő leteltét követően, három perc szünet után ötperces hosszabbítás következik az első gólig.

A DVTK Jegesmedvék a második körben, kiemeltként csatlakozik az idei Magyar Kupa-sorozathoz. Tavaly negyedik helyen végeztek, miután az elődöntőben a későbbi győztes Hydro Fehérvár AV19-től, majd a harmadik helyért játszott mérkőzésen a bajnok Ferencváros együttese ellen is vereséget szenvedtek. Jól megy a Marcel Rodman vezette alakulatnak a 2019/2020-as idényben a Tipsport Ligában, hiszen jelenleg az ötödik helyen állnak, tizennyolc mérkőzésen huszonhat egységet gyűjtöttek, kilenc győzelem és ugyanennyi vereség szerepel a csapat neve mellett. Nincs rossz formában a miskolci gárda, utóbbi öt találkozójukon csupán egy alkalommal nem tudtak pontot szerezni, így biztosan nem lesz könnyű dolga csapatunknak vasárnap.

Nem sok ideje volt pihenni a Fehérvári Titánoknak, hiszen a héten eddig három mérkőzést játszottak, hétfőn vereséget szenvedtek a DEAC-tól, majd szerdán a Vasas otthonában jutottak tovább a Magyar Kupa második körébe. Pénteken a Ferencváros látogatott Székesfehérvárra az Erste Ligában, ahol egy izgalmas, tempós összecsapáson a kék-fehérek bizonyultak jobbnak, ráadásul a bajnok kapott gól nélkül távozott az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokból – a szezon során először nem tudott betalálni a Titánok kapujába az ellenfél, illetve a Fradinak most először nem sikerült gólt ütnie.

Önbizalommal telve várhatja tehát a vasárnapi találkozót Kiss Dávid gárdája, a meccsel kapcsolatban egy kis érdekesség, hogy egy testvérpár is pályára lép egymás ellen Miskolcon, Kiss Roland és Kiss Dániel személyében. Ismerős nevek láthatóak a DVTK keretében, közülük hatan egykor a fehérvári EBEL-csapatot erősítették, ők összesen húsz szezont töltöttek el a koronázóvárosban. Kiss Patrik tavaly a Titánok legeredményesebb magyarja volt, majd az évad végén Miskolcra igazolt, Részegh Tamás pedig tagja volt a 2017/2018-as szezonban a Kiss Dávid vezette dupla bajnoki címet ünneplő székesfehérvári juniorcsapatnak.

A két együttes a fehérvári csapat hároméves kihagyását követően először a MOL Liga 2015/2016-os évadában találkozott egymással, azóta összesen tizenkilenc alkalommal csaptak össze, a mérleg a DVTK javára billen, hiszen tizenhétszer tudtak győzni, melyből ötször rendes játékidőn túl bizonyultak jobbnak.

A Jegesmedvék elleni mérkőzés november 3-án 18 órakor kezdődik a Miskolci Jégcsarnokban és élőben nézhető a DVTK YouTube-csatornáján, a linket a találkozó előtt Facebook-oldalunkon tesszük közzé.

Videónkban Kiss Dávid vezetőedző és Szabó Bence, a Titánok védője mondják el meglátásaikat a vasárnapi összecsapással kapcsolatban: