Mazzag Dániel: „Együtt mindent megoldunk”

  • 2018.12.08. 15:00
  • Fehérvárav19
A Fehérvári Titánok játékosait kérdeztük a csapatról, a szezon eddig eltelt időszakáról és a célokról.
Idén megújult a csapat, így fiatal korod ellenére már rutinos játékosnak számítasz, milyen érzés ez?
Sok tehetséges fiatal lépett a felnőttek közé idén, egyikőjük sem volt ismeretlen számomra, a legtöbben kollégisták voltak, mint én, úgyhogy nagyon jól ismerjük egymást a három év korkülönbség ellenére. Az, hogy az idősebb játékosokhoz tartozom, egy kicsit más hozzáállást igényel ebben a szezonban. Például, ha rosszul megy a csapatnak, akkor se szeghetik az idősebbek a fejüket, hanem próbáljuk bíztatni a többieket, hogy újra belendüljön a szekér. Próbálok segíteni a fiatalabbaknak, ahol tudok, de még nekem is nagyon sokat kell tanulnom. Maximalista vagyok és sosem elégszem meg azzal, ahol éppen tartok, legyen az egy jó széria, vagy egy nehezebb.
 
Milyen a hangulat a csapattagok között?
Nagyon egyben van a csapat és ez az, ami előre visz minket, ezért tudunk nálunk papíron jobb ellenfeleket legyőzni. Mint minden csapatban, itt is vannak hullámvölgyek, akkor egy kicsit rosszabb a hangulat, de együtt mindent megoldunk. 
 
Az alapszakasz több, mint fele eltelt, hogyan értékelnéd az eddigi időszakot?
Jelenleg a tabellán nem ott vagyunk, ahol igazából lehetnénk, voltak pozitív és negatív szériák az eddig eltelt időszakban.  Értékes pontokat vesztettünk nyerhető meccseken, de sajnos ilyen a sport, megyünk tovább. Két hét meccs nélküli időszak következik és úgy szeretnénk folytatni az alapszakaszt a szünet után, ahogy az utolsó négy meccsünkön tettük.
 
Mik a célok a szezonban?
Célunk nem lehet más, mint a legvégsőkig elérni, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy mi legyünk a legelégedettebb csapat a végén, meglátjuk, ez mire lesz elég. Szívünket-lelkünket kitesszük a pályára, ezt garantálhatom.