Kanadai csatár érkezik

  • 2019.05.31. 15:00
  • Fehérvárav19

A 26 éves kanadai Colin Campbell első szezonját tölti majd Európában.

A 183 centiméter magas, 77 kg súlyú támadó az utóbbi öt évet a USportsban töltötte, a Nipissing University csapatából érkezik Magyarországra. „Beszélgettem párszor Kiss Dávid vezetőedzővel és nagyon elkezdett érdekelni a lehetőség, hogy Európában folytathatom a pályafutásomat. Végeztem egy kis kutatást Magyarországról és a klubról, ez pedig megerősített abban, hogy úgy döntsek, a Fehérvári Titánok csapatában folytatom a jégkorongot.” – mesélt döntése körülményeiről a támadó.

Campbell az előző szezonban 28 mérkőzésen lépett jégre egyetemi csapatával, ahol 9+13 pontig jutott. Első profi szezonjára érkezik Magyarországra és nagyon motivált a következő idénnyel kapcsolatban: „Beszéltünk Szélig Viktor general managerrel és Kiss Dáviddal a csapat jövő évi terveiről, nagyon izgatott vagyok a szezont illetően. Őszintén megmondom, nincsenek körvonalazódott elvárásaim, hiszen nem ismerem a ligát testközelből. Pár családtagom és barátom járt már Magyarországon, az ő elmondásaik alapján nagyon várom, hogy ebben a gyönyörű országban élhessek a következő évben. Ami a jégkorongot illeti, azt mondták, nagyon jó a magyar hoki én pedig várom a kihívást. Nics olyan ismerősöm, aki az Erste Ligában játszott, de ismerek pár nevet, akik ellen már játszottam és megfordultak ott.”

A 26 éves szélső arról is beszélt, hogy mik az erősségei is mik a céljai a következő szezonban új csapatában: „Úgy gondolom, több erősségem is van. A gyorsaságom, az agilitásom és a látásmódom segítenek abban, hogy előre vigyem a csapatot minden téren, minden egyes nap. Idősebbnek számítok majd ebben a fiatal csapatban, remélem, vezető szerepet fogok tudni betölteni a jégen és azon kívül is.” Kanadai támadónk a 11-es mezt fogja viselni, azt is elmondta, miért: „Eddigi pályafutásom során két számban játszottam, 11-esben és 89-esben, az előbbit választottam, hiszen a másik már foglalt. Ezen kívül van egy szám, ami nagyon sokat jelent számomra, ez pedig a 18-as. Története ennek van igazán, egy korábbi csapattársam és nagyon közeli barátom játszott ebben, akit nemrég veszítettem el.”

„Colin Campbell öt évet töltött a USportsban, ráadásul egy csapatnál. Természetesen többször beszéltem vele és az edzőjével is, egyértelműen motivált az európai karriert illetően. A beszélgetések alapján egy végletekig küzdeni akaró srácról van szó, szeret nyerni és mindent megtesz a csapatárt, mindemellett pedig jól használható a speciális játékokban is. A tavalyi két légiós csatárunk center pozíciót töltött be, Colin viszont szélsőnek érkezik hozzánk, hogy a magyar játékosoknak több lehetősége legyen centert játszani, ez pedig a fejlődésüket szolgálja, hiszen ez egy nagyon fontos poszt, mind eggyel feljebb, az EBEL-csapatban, mind a magyar válogatottban.” -mondta el új igazolásunkról Kiss Dávid vezetőedző.

A jelenlegi keret:
A Fehérvári Titánok csapatában jelenleg érvényes szerződéssel rendelkezik a kapus Gyenes Dávid és Szeles Martin, a védők közül Imre Patrik, Kiss Roland, Vas Márk, Erdély Botond és Horváth Milán, a támadók közül pedig Balogh Bence, Madácsi Benedek, Péter Andor, Nagy Ákos, Vincze Gergő, Buzás Arnold, Mihály Ákos, Császár Hunor, Dézsi Bence, Almási Márk és Kovács Alex, hozzájuk csatlakozik Colin Campbell.