Jön a visszavágó

  • 2019.10.30. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok szerdán este a Schiller-Vasas otthonában szerepelnek a Magyar Kupa első párharcának visszavágóján.

Idén ismét átalakult a Magyar Kupa lebonyolítása, az első körben hat együttes vesz részt és kétmérkőzéses párharcban döntenek a továbbjutásról. A három győzteshez csatlakozik a bajnoki címvédő FTC-Telekom, valamint a szlovák Extraligában érdekelt MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék. A három továbbjutó a négyes döntőbe kerül, amelynek automatikusan tagja a címvédő, EBEL-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19. A 2019/2020-as szezonban az első és második forduló párharcai során két mérkőzést játszanak a csapatok, a továbbjutó az együttes eredmény alapján kerül ki. Amennyiben a visszavágót követően a két találkozó együttes eredménye döntetlen, úgy a rendes játékidő leteltét követően, három perc szünet után ötperces hosszabbítás következik az első gólig.

A tavalyi idényben az Erste Liga alapszakaszának első oda-vissza fordulója során lejátszott mérkőzések eredménye alapján alakult ki a sorrend, akkor kétszer találkozott egymással a Fehérvári Titánok és a Vasas együttese, mindkét alkalommal Kiss Dávid gárdája bizonyult jobbnak, ahogy az idei szezon első Magyar Kupa-mérkőzésén is Székesfehérváron, ahol háromgólos hazai győzelem született. 

Egy kis matematika a mérkőzés előtt: A Fehérvári Titánok győzelem esetén és egy-vagy kétgólos vereséggel biztosan továbbjutnak a következő körbe. Ha a rendes játékidő leteltével a házigazda három góllal vezet csapatunk ellen, hosszabbítás következik és az első gólt szerző együttes nyeri a párharcot. Amennyiben hatvan perc után a budapesti alakulat négygólos előnyt tudhat magáénak, ők mennek tovább a második fordulóba. 

A 2019/2020-as Magyar Kupa első körének sorsolása és az eddig lejátszott találkozók eredményei:

MK1. Dunaújvárosi Acélbikák – UTE (1-5)
MK2. Hokiklub Budapest – DEAC (1-8)
MK3. Fehérvári Titánok – Schiller-Vasas HC (4-1)

Az első párharc győztese a MAC Budapesttel, míg a másodiké az FTC-Telekommal meccsel majd a második körben. Amennyiben a Fehérvári Titánok továbbjutnak, a hat között a DVTK Jegesmedvék lesz az ellenfelük.

A Schiller-Vasas HC elleni visszavágó október 30-án 18:40-kor kezdődik a Vasas Jégcentrumban és élőben nézhető IDE KATTINTVA.

A mérkőzés előtt Kiss Dávid vezetőedző és Madácsi Benedek csapatkapitány mondták el meglátásaikat: