Hazai pályán zárul az alapszakasz

  • 2020.01.16. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok a Brassó együttesét fogadják az alapszakasz utolsó mérkőzésén.

Három legutóbbi mérkőzését elveszítette a Corona Brassó gárdája, ám így is biztosan harmadik helyen végeznek az alapszakaszban, a Titánokkal vívott összecsapás eredményétől függetlenül. Két ponttal áll mögöttük a már minden találkozóját lejátszott DAB, akik az edzőváltás után szerdán éppen a kék-sárga együttes ellen gyűjtötték be mindhárom egységet hazai pályán, így megelőzték a DEAC-ot, ám a felsőház dobogós helyeit már egyikük sem tudja elérni. Tét nélküli találkozóra, bár a vereségek miatt győzelemre éhesen érkeznek Székesfehérvárra a farkasok, akik legeredményesebb játékosa, Cody Fowlie harmadik a pontlistán, 29 gól és 20 gólpassz szerepel a neve mellett. A romániai alakulat emberelőnyös játéka is figyelemreméltó, négyből egyszer eredményesek fórban, azonban emberhátrányos védekezésben szomszédok a listán csapatunkkal, ellenben kiállításpercük 144-gyel több van. A csütörtöki találkozón biztosan nem lép jégre Cody Carlson és Nelson Armstrong, akik a Ferencváros elleni mérkőzést követően kaptak eltiltást.

Fontos pontokat gyűjthetnek a Brassó ellen a Fehérvári Titánok, hiszen jelenleg a nyolcadik helyen állnak a tabellán, két egységgel megelőzve a Hokiklub Budapest együttesét, akikre még szintén egy mérkőzés vár az alapszakaszban, így az utolsó fordulóban dől majd el a középszakasz kezdő bónuszpontjainak sorsa. Négy meccset játszott Kiss Dávid gárdája januárban és mindössze egy alkalommal tudtak győzni. Kétszer szenvedtek vereséget a listavezetőtől, egyszer pedig éppen a kék-sárga alakulattól, ráadásul Julius Pénzes együttese 11 gólt lőtt az éppen betegséghullámmal küzdő Titánoknak, így van miért visszavágnia a koronázóvárosi fiataloknak az alapszakasz utolsó összecsapásán.

Érdekesség, hogy a Brassó jelenlegi keretében az a Mihály Ede játszotta eddig a legtöbb Erste Liga-mérkőzést (495) és lőtte a legtöbb gólt (101) ebben a bajnokságban, aki csapatunk támadójának, az idén már az EBEL-csapatban is szereplő Mihály Ákosnak a bátyja, a két játékos között pedig 13 év a korokülönbség. Emellett a két csapat közötti korkülönbség is figyelemreméltó: míg a Brassó játékosainak átlagéletkora 25,9 év, a Titánoké csupán 20,97.

A Brassó elleni találkozó január 16-án 18:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján.

Videónkban Kiss Dávid és Colin Campbell beszélnek az ellenfélről, a legutóbbi Brassó elleni találkozóról és a Titánok előtt álló időszakról: