FTC-Telekom – Titánok 6:0

  • 2021.10.31. 16:28
  • Fehérvárav19

Nem sikerült pontokat szereznünk a fővárosban.

Nagy elánnal esett nekünk a Ferencváros az első harmadban és szinte az egész játékrészt a harmadunkban töltötték. Amikor sikerült kitörni, a védekezésben elfáradó játékosainknak nem volt ereje támadni már. Fekete két kisbüntetést is összeszedett, de ezeket sikerült szépen kivédekezni. A kapuban Szeles kiválóan állta a sarat. Négy és fél perccel a szünet előtt Kóger lopta magát közelebb a kapukhoz, lövésébe a kapu előtt még Somogyi belepiszkált és a korong a kapuban kötött ki. A hazai fölény gólt termett, de a hátrány még nem volt leküzdhetetlen.
 
A második játékrészben elkezdtünk hokizni szerencsére, többször is eljutottunk a Fradi kapujáig, ahol mindig Nagy volt a végállomás. Emberelőnybe is kerültünk Hegyi akadályozása után, de a jó korongjáratáson kívül nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítani. A harmad második felében újra odaszegezett minket a kapunk elé az ellenfél, amiből hat perc leforgása alatt háromszor is betaláltak, sorrendben Farkas, Kóger és Hajós. Szeles továbbra is nagy védésekkel szórakoztatta a kilátogatókat, ami nem is csoda, hiszen két harmad alatt 41 lövést kapott.
 
A harmadik harmad sokáig gólnélkülinek tűnt, főleg a kiállítások és ezzel együtt a speciális egységek villogtak. Hamar kezdődött a szabálytalankodás, Farkas Botondot 20 másodperccel a harmad kezdése után ki is küldték, de gólt nem kaptunk belőle. Ez után következett a lehetőség számunkra, hiszen zsinórban 3 Fradi játékost is büntettek a játékvezetők. Sajnos nem sikerült élni a lehetőséggel, nem úgy, mint a hazaiak. Csiszer kétperces büntetését Tóth Adrián váltotta gólra, majd három másodperccel a vége előtt még Galántai is betalált.
 
Anatoli Bogdanov, vezetőedző: „Azt gondolom, hogy a játékosaim mindent kitettek a jégre. Sajnos véges a keretünk és rengeteg játékosra nagy teher hárul. Ennek ellenére sem kérdőjelezem meg játékosaim teljesítményét, tényleg mindent kiadtak magukból, de ez sajnos még nem a mi szintünk.”