Értékelés az FTC elleni találkozó után

  • 2020.11.10. 23:32
  • Fehérvárav19

Mestermérleg az FTC-Telekom–Titánok mérkőzést követően.

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: „Déja vu érzése lehetett mindenkinek, az előző meccsünkön a DAB ellen hasonló módon engedtük vissza az ellenfelet a meccsbe. Azt lehet látni, hogy amikor mindenki fókuszál, azt csinálja, amit kérünk tőle, és játsszuk a játékunkat, akkor jók és eredményesek vagyunk. Lassan már kezdek annak drukkolni, hogy ne lőjünk hamar gólt, mert úgy látszik, az előny birtokában kicsit belealszunk a mérkőzésekbe, kényelmessé válunk. Az első harmadban domináltunk, az alapján simán be kellett volna húznunk a meccset, utána jött a már-már szokásos leeresztés. Egyértelmű, hogy ilyen dolgokat igazán hatékonyan úgy lehet javítani, ha sok meccset játszunk, éles helyzetben ismerik meg egymást igazán az új játékosok. Össze kell érnie a csapatnak, hiába játszik együtt a mag régóta. Meccsből pont kevés van, reméljük, kicsit felgyorsulnak az események, és tudunk tanulni a hibáinkból. De amikor játsszuk a játékunkat, jók vagyunk, ez látszik, ezt kell hatvan percre kitolni.”

Kasper Vuorinen vezetőedző, Titánok: „Hiába gondoltuk, hogy felkészültünk erre a mérkőzésre, az első harmadban abszolút lejátszottak minket a jégről. Gondjaink voltak a speciális játékkal is, szerencsére sikerült videóról gyorsan elemeznünk, az asszisztensedzőnk remek munkát végzett, tudtunk a szünetben beszélni erről. Látványos volt a javulás, a remek előnykihasználásunk és hátrányos játékunk azt eredményezte, hogy vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Komoly fegyvertény volt már az egyenlítés is, sőt, nagyon közel voltunk a győzelemhez, kevesebb mint fél percen múlott. Ennek ellenére egyértelmű, hogy az ellenfelünk jobb volt, főleg az első harmadbeli játékunk került nagyon sokba.”