Értékelés a Gyergyói HK elleni találkozó után

  • 2020.11.23. 23:47
  • Fehérvárav19

Így látta a Gyergyói HK elleni mérkőzést csapatunk vezetőedzője.

Mestermérleg, Kasper Vuorinen:

"Ahogy számítottunk is rá, kemény mérkőzés volt a mai, hiszen tudtuk, a Gyergyó jó csapat, remek játékosokkal. Nem volt könnyű ez a találkozó, voltak jobb és rosszabb periódusaink, de elkezdtünk hinni a győzelemben, türelmesek voltunk, mert tudtuk, hogy meglesznek a lehetőségeink. A kulcs ma az emberhátrányos védekezésünk volt, jól dolgoztak a srácok, és ez pozitívan hatott a csapatra. Majdnem végig négy sorral tudtunk játszani, 65 percig stabilan, ebből pedig sok pozitív mentális energiát meríthetünk, ez hajt minket majd a Brassó ellen is. Tudjuk, hogy a keddi egy másik találkozó lesz, de pozitív energiával indulunk neki annak az összescsapásnak. Személy szerint nagyon örülök a srácok sikerének, hiszen nehéz időszakon vagyunk túl, de a csapat kemény munkájának végre meglett a megérdemelt jutalma."