Értékelés a Dunaújvárosi Acélbikák elleni felkészülési mérkőzés után

  • 2020.08.27. 21:25
  • Fehérvárav19

Így látta csapatunk vezetőedzője a dunaújvárosi felkészülési mérkőzést.

Mestermérleg, Kasper Vuorinen: „Kemény mérkőzés volt, meglepett a tapasztalt sebesség, de jól kezeltük a helyzetet. A mai győzelmünk kulcs az volt, hogy a nehezebb pillanatokban, például amikor gólokat kaptunk, vagy a harmadok kezdetén újra rátaláltunk a saját tempónkra és játékunkra. Ettől lettünk ma sikeresek és ez adja majd a siker alapját a szezonban is. Hétről hétre sok új dolgot adunk át a srácoknak, azt várjuk el tőlük, hogy ezeket lássuk viszont. Ezen a héten a letámadást gyakoroltuk, nagy különbséget láttunk az első mérkőzéshez képest. Lépésről lépésre haladunk, egységként megyünk előre. Az egész mérkőzést négy sorral játszottuk végig, ez pedig segített bennünket abban, hogy a támadásokban és a védekezésben is aktívak tudjunk lenni. A mai győzelem jó példa volt arra, hogy ha megvan a közös nevező a csapaton belül és keményen dolgozunk, sikeresek lehetünk.”