Erdély Botond jövőre is kék-fehérben

  • 2020.07.13. 11:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok 22 éves védője a 2020/2021-es szezonban is a koronázóvárosi gárdát erősíti.

Erdély Botond 1998-ban, Dunaújvárosban született, majd 2012-ben, serdülő korosztályban került Székesfehérvárra, utánpótlás évei alatt pedig sorra gyűjtötte a bajnoki címeket. A 2016/2017-es szezonban mutatkozott be a felnőttek között, a következő idény pedig már a harmadik évada lesz a Titánok stabil tagjaként.

Erdély Botond a következőket mondta el szerződése meghosszabbítását követően: „Sokat gondolkodtam a jövőn és végül úgy döntöttem, a Titánokban folytatom a pályafutásom. Véleményem szerint ez a stáb továbbra is a fiatalok fejlődését helyezi előtérbe, ami kedvező számomra. A harmadik szezonomat kezdem a felnőtt ligában, azonban sok csapattársam újoncként mutatkozik be szeptemberben, ezen játékosok motiválása és fejlődésük segítése is a feladataim része lesz a csapaton belül.”

A 22 éves védő beszélt saját és a gárda céljairól, majd említést tett arról is, hogyan zajlik jelenleg a felkészülés az Erste Liga 2020/2021-es idényéről is: „Szeretnék még több rutint és tapasztalatot szerezni, illetve jó statisztikákkal zárni a következő szezont. Ahogy említettem, még fiatalabb játékosállományunk van, mint tavaly volt, ennek ellenére a célunk nem változott: minél több ideig szeretnénk menetelni a bajnokságban. Bízom benne, hogy idén is tudunk meglepetéseket okozni, és izgalmas meccseket játszani majd a rájátszásban. Nagyon alapos, komplex felkészülési programunk van, amit már májusban elkezdtünk. Július első hetétől már a jég is a rendelkezésünkre áll, ami további fejlődést biztosít számunkra.”

Az elmúlt napok során az is biztossá vált, hogy Buzás Arnold elhagyja Székesfehérvárt. A 21 éves csatár 2015-ben érkezett Székesfehérvárra, ifjúsági korosztályban. Kiss Dávid csapatában összesen három alkalommal ünnepelhetett dupla (osztrák és magyar) bajnoki címet, majd két évet töltött a Fehérvári Titánok együttesében. Buzás Arnoldnak további pályafutásához sok sikert kívánunk!

A Fehérvári Titánok csapatában a következő játékosok rendelkeznek szerződéssel a 2020/2021-es szezonra:
Kapusok: Gyenes Dávid, Szeles Martin, Horváth Dominik
Hátvédek: Erdély Botond, Horváth Milán, Dobmayer Dominik, Kóger Balázs
Támadók: Péter Andor, Madácsi Benedek, Balogh Bence, Nagy Ákos, Császár Hunor, Dézsi Bence, Almási Márk, Kovács Alex, Rétfalvi Kristóf, Ambrus Gergő