Egy év után újra a Miskolc az ellenfél

  • 2016.03.27. 16:35
  • Fehérvárav19
2015. március 27-én nyerte meg a borsodi csapat a Magyar Kupát, napra pontosan egy évvel később pedig újra összecsapnak a felek.

Sok dolog történt már azóta a két csapat háza táján, elég csak arra gondolni, hogy az akkor győztes gólt szerző Becze Tihamér ma már a Fehérvár AV19 csapatát erősíti, vagy hogy az akkori csapat névsora (Rajna – Szirányi, Wehrs, Banham, Sarauer, Kóger – Ejdepalm, Boivin, Marino, Bartalis, Kovács Cs. – Orbán, Varga, Benk, Sikorcin, Magosi – Hetényi P., Tokaji, Németh A.) mennyire megváltozott az elmúlt évben.

Nos, a mérkőzés tudósításában akkor ezt írtuk: "Csordultig telt lelátók előtt kezdődött a 2015-ös Magyar Kupa fináléja. A fehérvári és a miskolci szurkolók szenzációs hangulatot varázsoltak az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba." Biztosak lehetünk benne, hogy a két csapat szurkolói ma is kiváló hangulatot teremtenek majd, idén a Tüskecsarnokban, hiszen több szurkolói busszal érkezik mindkét tábor magja és biztosan sok hokiszerető lesz kíváncsi a Magyar Kupa idei fináléjára.

Tavaly a Miskolci Jegesmedvék bizonyult jobbnak, hiszen a 63. percben a korábban már említett Becze Tihamér került ziccerbe és nem is hibázott. Az azóta már DVTK Jegesmedvék néven szereplő együttesben is sok változás történt. A tavalyi keret (Bálizs – Boyle, Dudas, Cohen, Láda B., Metcalfe – Gőz, Sagert, Dansereau, Hajós, Tóth A. – Dósa, Vojtkó, Becze, Nagy K., O’Donnell – Láda P., Ritó, Roczanov, Miskolczi, Popovics) egy része más csapatokhoz került, de biztosak lehetünk benne, nem véletlen nyerte Jason Morgan együttese söpréssel a MOL Liga 2015/2016-os kiírását.

"A DVTK Jegesmedvék már nyert egy címet idén és mi is szeretnénk átélni ezt az érzést" - mondta csapatunk vezetőedzője, Hannu Järvenpää a mérkőzés előtt. "A szezon utolsó mérkőzése következik és mindkét csapat arra fog törekedni, hogy mosolyogva hagyja el a jeget. Mindent meg fogunk ma tenni a győzelemért, moiváltak vagyunk és készen állunk a szezon utolsó csatájára!"