Edzői értékelés a Brassó elleni mérkőzés után

  • 2019.09.27. 20:40
  • Fehérvárav19
A brassói találkozót követően Kiss Dávid értékelt.
Mestermérleg, Kiss Dávid: "Nem mondok újdonságot azzal, hogy a Brassó egy jó csapat, illetve termetük és fizikális tulajdonságaik alapján is az ő oldalukra billen a mérleg. Nagy nyomást helyeztek ránk, de fegyelmezetten játszottunk és a kapusunk is szép védéseket mutatott az első harmadban. Ilyen csapatoknak, akik ekkora fizikai és rutinbeli fölénnyel rendelkeznek, abból a kevés helyzetből kéne gólt lőnünk, ami előttünk adódik, ám ez egyelőre nem megy. A második játékrész kiegyenlítettebb volt, sőt, azt mondhatom, hogy az első tíz percben mi tudtunk többet támadni, bár utána ismét az ellenfél játszott fölényben. A harmadik harmadban megint nagy nyomás alatt dolgoztunk, az utolsó percekben pedig nem tudtuk azt az extrát nyújtani, ami az egyenlítéshez kellett volna. Mindent összevetve, a mai mérkőzésen sokkal több jó dolgot láttam a csapattól, mint rosszat, így, ha hasonló hozzáállással és akarattal állunk bele a holnapi meccsbe, akkor elégedettek lehetünk és pontokat is szerezhetünk. Ma mindenki maximálisan teljesített, az elvártat nyújtotta, ezzel nem volt gond. Az ellenfeleink sok mindent rutinból megoldanak, nekünk viszont vért kell izzadni azért, hogy minden cserében azt a teljesítményt tudjuk nyújtani, amit szeretnénk."