Debrecenben szerepelnek karácsony második napján

  • 2019.12.26. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok december 26-án a DEAC otthonában lépnek jégre.

Négy mérkőzést játszott decemberben a DEAC, a megszerezhető tizenkét pontból csupán hármat tudtak begyűjteni. Vereséget szenvedtek hazai pályán a listavezető Csíkszereda és a tavalyi bajnok Ferencváros ellen is, utóbbinak gólt sem tudtak ütni. A válogatott szünet utáni első összecsapáson az UTE bizonyult jobbnak náluk, ebben a hónapban eddigi egyetlen győzelmüket pedig a Fradi ellen aratták idegenben, visszavágva a két héttel korábbi vereségért. Önbizalommal telve és győzelemre éhesen várja tehát a Debrecen a fehérvári fiatalokat, a találkozó előtt Gönczi Lajos, az együttes hálóőre a következőket mondta el: „Már hozzászoktunk ahhoz, hogy karácsonykor is meccset játszunk, ebben nagyon más a sportolói élet, már utánpótlásban is így volt. Nem gondolom, hogy ezt a csapatból bárki negatívan fogná fel, hiszen a sport az életünk.” Ahogy az együttes honlapján olvasható, nem vehetik félvállról a Fehérvári Titánokat, a vendéglátó nehéz mérkőzésre számít. Győzelemre készül a DEAC gárdája, a karácsonyi hangulatot macidobálással segítik majd, az összegyűjtött plüssállatokat pedig -természetesen- jótékony célra fordítják. Ötödikek jelenleg a tabellán David Musial tanítványai, mindössze négy egységgel lemaradva a Brassó mögött. Statisztikák tekintetében is jól állnak a cívisvárosiak, emberelőnyös és emberhátrányos játékban a harmadik legjobbak a ligában, míg első számú kapusuk, Hetényi Zoltán a képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll 93,66 százalékos védési hatékonyságával. A büntetésperceket nézve az elsők között szerepel a csapat, hiszen a bajnokságban ők rendelkeznek a második legtöbb kiállítással.

Hosszú szünetről tértek vissza a Titánok december 20-án, győzelemmel kezdtek, a címvédő Ferencvárost győzték le hazai pályán hosszabbításban, a bónuszpontot érő találatot pedig a hét góljának választották az Erste Ligában. Két nappal később Székesfehérváron már nem jött össze a pontszerzés, a DAB a két gárda idei utolsó alapszakaszbeli találkozóját is megnyerte. Nem foglalkozhattak sokáig a vereséggel a koronázóvárosi fiatalok, hiszen e hét hétfőn a Vasas otthonában szerepeltek, ahol magabiztos játékkal bizonyultak jobbnak a vendéglátónál. Pontokért utazik Kiss Dávid gárdája Debrecenbe, hiszen ebben a szezonban már háromszor is találkoztak egymással a felek, és mindhárom alkalommal győzni tudott a sárga-fekete alakulat. Az örökmérleg szerint eddig tizenhétszer játszottak egymás ellen a csapatok, tízszer a DEAC, míg hétszer a Titánok tudtak győzni.  

A DEAC elleni összecsapás december 26-án 18 órakor kezdődik a Debreceni Jégcsarnokban. A mérkőzésről fizetős élő stream elérhető IDE KATTINTVA.

Videónkban Kiss Dávid vezetőedző és Szabó Bence, a Titánok védője mondják el meglátásaikat a találkozóval kapcsolatban: