Aatu Luusuaniemi a Titánokban

  • 2020.10.19. 17:14
  • Fehérvárav19

A finn támadó a tavalyi szezont a Red Bull Salzburg Alpesi Ligás csapatánál töltötte.

A 21 éves Luusuaniemi nem akármilyen statisztikákkal rendelkezik: amellett, hogy megfordult a Kärpät, valamint a SaiPa korosztályos együtteseiben, tagja volt az ifjúsági és junior finn válogatottnak is, a 2017/2018-as szezonban pedig bemutatkozott a felnőttek között is. A következő évben a SaiPa Liiga-együttesében is szerepelt, ahol két találkozón kapott játéklehetőséget. A 2019/2020-as évadot a Red Bull Salzburg Alperi Ligás együttesénél töltötte, az osztrák második vonalban 43 mérkőzésen 45 pontot termelt. „A létszámproblémák miatt szükségessé vált egy játékos érkezése, Aatu pedig játéklehetőséget keresett, így mindkettő fél számára előnyös megállapodás született. A játékos december végéig marad a Titánoknál, remélem, hogy segíteni tud majd a csapatnak” – mondta Szélig Viktor, a klub general managere a finnről, aki hétfőn már megérkezett Székesfehérvárra.

„Aatu kiváló termetű, erős játékos” – vélekedik Kasper Vuorinen a 187 centiméter magas, 97 kilogramm súlyú Luusuaniemiről. „Jól mozog a koronggal, emellett technikás jégkorongotó. Nagy potenciál van benne a támadások során, úgy látom, töretlen a fejlődése, hiszen az évek során egyre jobb játékos vált belőle. Bízom benne, hogy segítségünkre lehet.”

„Beszéltem az edzővel és jó lehetőségnek láttam azt, hogy a Titánokban játszhassak ilyen hosszú szünet után” – mondta a szélső, aki a 4-es számot viseli majd a csapatban. „Ismerek pár finn játékost, akik korábban megfordultak Székesfehérváron, vagy éppen itt játszanak, ők pozitívan nyilatkoztak az együttesről. A célom nem más, mint a lehető legtöbbet fejlődni és a játékommal a fiatal csapatot segíteni.”