A Vasasnál zárják a középszakaszt

  • 2020.02.16. 08:58
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok vasárnap este a Schiller-Vasas együttesénél vendégszerepelnek.

Utolsó helyen áll a Vasas gárdája a tabellán, a középszakaszban eddig lejátszott hat mérkőzésükön csupán egy alkalommal tudtak győzni és egyszer tudtak pontot lopni, igaz, azt éppen a Titánok elleni székesfehérvári találkozón. Minden egységre szükségük van a piros-kékeknek, ha nem akarnak sereghajtó pozícióban maradni, ráadásul ebben a szezonban a két gárda minden összecsapását a fehérváriak nyerték (mind az Erste Ligában, mind a Magyar Kupa versenysorozat első körében), győzelemre éhesen várja tehát Ladányi Balázs együttese a koronázóvárosiakat. A statisztikákat tekintve sem áll jól a fővárosi alakulat, speciális játékokban és gólok terén is utolsók, ellenben ők rendelkeznek a középszakaszban a legkevesebb büntetésperccel. Szalma Zsolt, az együttes játékosa a következőket mondta el a találkozó előtt: „Az UTE ellen jól játszottunk, ez sajnos megint a helyzetkihasználáson múlt. Videóztunk és megnéztük, min kell javítanunk, ezen dolgozunk. A Fehérvár is egy fiatal csapat, mint mi és jó légiósaik vannak. Mindig jó és szoros meccseket játszunk, ha jó lesz a helyzetkihasználásunk, nyerhetünk. A munkát belerakjuk, győzelemért lépünk jégre, játszunk a becsületünkért, mert nem szeretnénk utolsók lenni.”

Utolsó középszakasz mérkőzésükre utaznak a Titánok vasárnap a Vasashoz, pozíciójuk a tabellán azonban már biztosan nem változik, az eredménytől függetlenül harmadik helyen végeznek az alsóházban. Eddig négy győzelem és három vereség szerepel a nevük mellett, kétszer tudták legyőzni a Hokiklub Budapest, egy-egy alkalommal pedig az Újpest és a Vasas gárdáját, utóbbit csak hosszabbításban. A legutóbbi, UTE elleni találkozójukon megfogyatkozva léptek jégre a fehérvári fiatalok, hiszen összesen hat hiányzóval kellett számolnia az edzői stábnak, közülük Dézsi Bencére vállsérülés miatt hosszabb kihagyás vár.

A két együttes idén összesen hét alkalommal találkozott egymással (ötször az Erste Ligában és kétszer a Magyar Kupában) és minden mérkőzés után a fehérváriak korcsolyáztak el győztesen a jégről, igaz, kétszer csak hosszabbításban dőlt el a győzelem. Érdekes adat, hogy a fővárosiak az elmúlt két szezonban csupán egyszer tudtak győzni a Titánok ellen és akkor is csak büntetőkkel bizonyultak jobbnak.

A Vasas elleni találkozó február 16-án 18:10-kor kezdődik Budapesten és élőben nézhető IDE KATTINTVA.

Videónkban Kiss Dávid és Vas Márk beszélnek a legutóbbi találkozóról és a vasárnapi ellenfélről, illetve arról is szót ejtenek, hogyan készülnek az összecsapásra: