A DEAC kapta a pontokat

  • 2020.11.13. 23:41
  • Fehérvárav19

Az Erste Liga pénteki játéknapján idén először csapott össze a Titánok együttese a DEAC gárdájával. A harmadik harmadban a sokkal többet veszélyeztető hajdúságiak felőrölték ellenfelüket.

Mondhatni azt, hogy a tavalyi esztendő találkozóit nézve egyértelműen a vendégek tűntek az összecsapás esélyeseinek, hiszen a két gárda négy meccséből mind a négyet a hajdúsági alakulat nyerte. Mellettük szólt az is, hogy a 2019/20-as idény utolsó alapszakaszbeli hatvan percében – amely 8-5-ös DEAC-győzelemmel zárult – a fekete-fehérek kezdőcsapatából nem kevesebb, mint tizenegyen voltak ott abból a csapatból Győrben is.

Idén először állt ki teljes, négy sorral a Titánok csapata, így aztán Kasper Vuorinen tanítványai abban bízhattak, hogy az idényben ugyancsak első alkalommal rendes játék­időben begyűjthetik a győzelemért járó három pontot. Azt remélhette a győri-fehérvári együttes, hogy nem tetemes hátrányból kell visszakapaszkodniuk a meccsbe, mint ezt megelőzően a MAC Újbuda és az FTC-Telekom elleni párharcokban.

Aztán a DEAC az első emberhátrányát remekül levédekezte, tehette ezt úgy, hogy a Titánok igazán fel sem tudott állni az akcióiknál.

Az 5. percben Császár Hunor közvetlen közelről eresztett meg egy lövést, de az egykoron a Fehérvárt erősítő válogatott hálóőr, Hetényi Zoltán magabiztosan hárított. A 8. percben megtört a jég, egy mintaszerű védekezés után azonnal a támadóharmadban voltak a „titánok”, és Kovács Alex passzából Dézsi Bence a dermedt Hetényi mellett lőtt a hosszú sarokba, 1-0. Éledezni látszott a gól okozta sokkból a DEAC is, nem sokkal később Dominik Novotny találta telibe a kapuvasat.

Majd a második harmad 4. percében szinte a semmiből, viszonylag egy ártalmatlannak tűnő lövéssel egyenlített Vedran Bogesic révén a debreceni csapat, 1-1. Majd a 25. percben Bogesic „forintos” passza után Jakub Izacky egyedül vezethette kapura, de lövését bravúrral védte Gyenes Dávid. Ebben a játékrészben sokkal aktívabbak voltak a látogatók, míg a Titánok csak elvétve fordult meg Hetényi ketrece előtt. Egyre-másra dolgozta ki a helyzeteket a debreceniek első és második sora, majd Gyenes és a védők nem értették meg egymást a játékrész hajrájában, de nem tudtak élni ezzel az „ajándékkal” a fehér mezesek. A Titánok ráadásul egy szimpla és egy kettős előnyt is eltékozolt, miközben újfent minden előzmény nélkül ismét Gyenesnek kellett védenie igen meleg szituációban.

A második szünet után Szűcs István léphetett ki emberhátrányban, Gyenesnek adva ezzel munkát, bár lehetősége alapján úgy tűnt, hogy a kapuig meg sem áll. Majd nem sokat kellett várni arra, hogy betaláljon, a 47. percben egy gyors ellentámadás végén Gyenes lábai között juttatta Izacky átadását a hálóba, 1-2. A gól után sebességet váltott és nagy erőket mozgósított a Titánok csapata, előnybe kerültek újfent, tűz alá vették Hetényi kapuját, de igazán nem tudták megragadni a fórból adódó sanszot. Az egyenlítés nem jött össze, ugyanis egy villámgyors kontra, letámadás végén Izacky Novotnyt hozta kihagyhatatlan helyzetbe, aki van annyira rutinos, hogy nem is hibázott, 1-3. 1:52-vel a vége előtt időt kért Kasper Vuorinen, levitte kapusát, és ez megpecsételte a sorsukat, mert Sándor Flórián megpattanó lövése az üres kapuba jutott, 1-4.