A címvédő érkezik

  • 2019.09.20. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok pénteken este az Erste Liga-bajnok Ferencváros együttesét fogadják.

A Fodor Szabolcs vezette zöld-fehér gárda ebben az idényben már augusztusban meccselt, a hónap végén kezdte szereplését a Visegrád Kupában, egyelőre kevés sikerrel, hiszen az eddigi három lejátszott mérkőzésből egyiken sem szerzett pontot. Idén az FTC lépett jégre a Viastein Szuperkupáért a Tüskecsarnokban, az ellenfél a fehérvári EBEL-együttes volt Magyar Kupa-győztesként. A találkozón a koronázóvárosi alakulatnak jött ki jobban a lépés, 4-3-as végeredménnyel a Hydro Fehérvár AV19 emelhette magasba a trófeát. Jól indult viszont az Erste Liga-szezon a tavalyi bajnok számára, ugyanis három győzelemmel kezdtek. Hazai pályán győzték le a Gyergyói Hoki Klubot, idegenben pedig a Schiller-Vasas HC és az UTE ellen bizonyultak jobbnak, igaz, a Megyeri úton otthagytak egy pontot, de így is a tabella élén állnak. Érdekes információ, hogy a Fradi kapusedzője ebben a szezonban az a Joni Myllykoski, aki tavaly még a Vienna Capitals II ketrecét védte.

Nem indult jól a bajnokság a Fehérvári Titánok számára, hiszen az első két mérkőzésen vereséget szenvedtek, hazai pályán hat góllal a megyei rivális Dunaújváros, míg Debrecenben egy találattal a házigazda bizonyult jobbnak. A harmadik mérkőzésre pontokért utaztak a koronázóvárosiak a Hokiklub Budapesthez, ahol százszázalékos emberhátrányos védekezést és 97,44 %-os kapusteljesítményt produkáltak és egy kemény, pörgős mérkőzésen megszerezték az idényben első győzelmüket. Biztosan nem lesz könnyű dolga Kiss Dávid alakulatának, hiszen csapata az egyik legfiatalabb a ligában, illetve Mitch Zion és Gianni Mangone játékára továbbra sem számíthat a vezetőedző, a Ferenvcváros elleni találkozón pedig még nem szerepelhet az eltiltását töltő Mihály Ákos sem.

A két gárda a tavalyi szezonban négy alkalommal találkozott egymással, a Fehérvári Titánok egyszer tudtak győzni. Az örökmérleg a fehérvári együttes oldalára billen, huszonnégy mérkőzésből tízszer a Ferencváros, míg tizennégyszer a pénteki vendéglátó bizonyult jobbnak.

A találkozó 2019. szeptember 20-án, pénteken 18:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján.

Az FTC elleni mérkőzés előtt Kiss Dávid és Horváth Milán mondták el meglátásaikat: