A Brassó ellen javíthatnak a mérlegen

  • 2019.09.23. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok hétfőn este a Corona Brasov együttesét fogadják.

A nyolc közé jutott tavaly az Erste Ligában a Brassó, a rájátszásban nem tudtak győzni, 4-0-ás eredménnyel végül a későbbi ezüstérmes Csíkszereda búcsúztatta őket. Új edzői stábbal és megváltozott játékoskerettel vágtak neki a 2019/2020-as szezonnak, négy mérkőzést játszottak eddig a bajnokságban, ezalatt mindössze egy alkalommal sikerült nyerniük, a szezonnyitón hazai pályán három góllal győztek a Vasas ellen. Vereséget szenvedtek idegenben a Vasas és az FTC-Telekom otthonában és a Csíkszereda is jobbnak bizonyult náluk, igaz, ők csak büntetők után. Egy nappal a fehérvári gárda elleni összecsapás előtt a Fradinál léptek jégre a kék-sárgák, ahol az előző idény bajnoka győzött, a találkozót követően pedig a másodedző, Ondrej Rusnák beszélt a hétfői mérkőzésről is: „A Vasas elleni meglepetés-vereség után máshogy indultunk neki a Ferencváros elleni találkozónak, vezetni is tudtunk, de azt mondhatom, megérdemelten szerezték meg a három pontot. A játékunkon mindenképpen javítanunk kell a Titánok előtti mérkőzésre. A hosszútávú célunk a legjobb négybe bekerülni, de ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk.”

Negatív a Fehérvári Titánok mérlege a szezon eddig eltelt időszakában, hiszen öt mérkőzésből csupán egyszer, a Hokiklub Budapest ellen tudtak nyerni. A szezonnyitón hat góllal bizonyult jobbnak a Dunaújváros, ötödik találkozójukon pedig a megyei rivális otthonában szenvedtek 8-1-es vereséget. Szoros mérkőzést játszottak Debrecenben, ahol végül a házigazdáé lett a három pont, a tavalyi bajnok Ferencváros pedig kapott gól nélkül távozott a Raktár utcából. Nem lesz könnyű dolga Kiss Dávid gárdájának a Brassó ellen sem, hiszen a romániai alakulat is negatív szériában van és győzelemre éhesen érkezik Székesfehérvárra. A statisztikák alapján is kemény mérkőzés vár a koronázóvárosikra, a legjobb emberhátrányos védekezéssel rendelkező csapat ellen lépnek jégre, a kék-sárgák pedig az eddigi emberelőnyeik húsz százalékát is kihasználták. A Brassó elleni összecsapáson biztosan nem lép jégre Mitch Zion és Gianni Mangone, akik játékára továbbra sem számíthat Kiss Dávid.

A két együttes az előző szezonban négyszer találkozott egymással, ebből háromszor a Brassó bizonyult jobbnak. Az örökmérleget nézve is a romániai alakulat oldalán áll több győzelem, húsz mérkőzésből tizenegy alkalommal nyertek a Fehérvári Titánok ellen.

A találkozó 18:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján.

Videónkban Kiss Dávid, Imre Patrik és Kiss Roland beszéltek a hétfői összecsapásról: