A BJA ellen a döntőért

  • 2024.03.17. 10:45
  • KCS

Serdülő csapatunk vasárnap megkezdi szereplését a magyar bajnokság elődöntőjében. A mieink a BJA-val mérik össze erejüket - a tét a döntőbe kerülés.

A FEHA19 serdülő csapata jelentős erőpróba előtt áll a negyeddöntőben: a szezonban eddig mindössze egyetlen vereséget elszenvedő BJA néz farkasszemet a mieinkkel. Andrej Brodnik tanítványai a szezonban fokozatosan egyre érettebb játékot mutattak, az alapszakasz negyedik helye után a középszakaszban szoros mérkőzéseket vívva jutottak a negyeddöntőbe, ahol a Vasas SC-t meggyőző teljesítménnyel búcsúztatták. Az elődöntőbeli ellenféllel, a BJA U16-os együttesével a szezonban háromszor mérkőztünk: novemberben Székesfehérváron még nagyon simán a fővárosiak nyertek (1-8), aztán decemberben Budapesten már szorosabb volt az állás (1-5), februárban pedig már az utolsó percekig döntetlent mutatott az eredményjelző, és csak a hajrában kerekedett felül a BJA (1-3). A három győzelemig tartó rájátszásban a mieink, ha legjobbukat nyújtják, fegyelmezetten betartva Brodnik mester taktikai utasításait, akkor elérhetik céljukat.

BJA - FEHA19
Tüskecsarnok, 2024. március 17. 12:00
Vezeti: Belák, Kolláth, Pályi-Kiss

BJA - FEHA19
Tüskecsarnok, 2024. március 18. 18:00
Vezeti: Dorner, Varjú S., Bereczki

FEHA19 - BJA
Székesfehérvár, 2024. március 20.
Vezeti: Ozsváth D., Lánczos, László L.

FEHA19 - BJA
Székesfehérvár, 2024. március 21.
Ha szükséges

BJA - FEHA19
Tüskecsarnok, 2024. március 24.
Ha szükséges