Újabb megyei rangadóra készülnek

  • 2017.12.21. 22:20
  • Fehérvárav19
Pénteken Dunaújvárosba látogat a Fehérvári Titánok együttese. A riválisról Kóger István, vezetőedző beszélt.
Pénteken ismét Dunaújvárosba utaznak a Titánok. A két gárda már háromszor találkozott egymással a szezon során, egyszer a Magyar Kupa selejtezőjében, kétszer pedig az Erste Liga keretein belül. Mindhárom alkalommal az Acélbikák örülhettek a győzelemnek. Legutóbb múlt héten csapott össze a két alakulat, akkor 5-3-as dunaújvárosi siker született. Azóta a piros mezesek két mérkőzésen vannak túl, a Csíkszeredát 3-1 arányban múlták felül, a DVTK azonban 4-2-re diadalmaskodott Azariék felett, ezzel pedig egy tizenegymeccses győzelmi szériát szakított meg. A Titánok a megyei rangadó óta csak a Brassóval néztek farkasszemet az Erste Ligában, ám nem sikerült a bravúr, így sikerre éhesen várhatja Kóger István legénysége a pénteki megmérettetést. Az alábbi videóban Kóger István beszél mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól.

A találkozó 18:00-kor kezdődik Dunaújvárosban.