Újabb hazai mérkőzés

  • 2019.10.04. 09:00
  • Fehérvárav19

Pénteken este a Gyergyói Hoki Klub együttesét fogadja Kiss Dávid legénysége.

Hatodik helyen áll jelenleg a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga tabelláján. Magyarországi túrával kezdték a szezont, ahonnan pont nélkül utaztak vissza Erdélybe, majd zsinórban háromszor tudtak győzni Gyergyószentmiklóson, a Hokiklub Budapestnél ugyan csak hosszabbításban bizonyultak jobbnak, az UTE és a Fehérvári Titánok ellen viszont megszerezték mindhárom pontot. Legutóbbi összecsapásukon nagyarányú vereséget szenvedtek a Brassótól hazai pályán, mely után a klub szerződést bontott az együttes svéd vezetőedzőjével, Leif Strömberggel. A csapat közösségi média oldalán megjelent közlemény szerint a szakember feladatait az eddig másodedzőként tevékenykedő Christopher Hamell vette át. A Corona elleni vereséget követően Góga Attila a következőket mondta el: „Ezután a mérkőzés után a csapatban mindenkinek el kell gondolkodnia egy kicsit, az első játékostól az utolsóig. A közeljövőben mindenképpen szintet kell lépnünk a teljesítményünkben és ezért tenni is fogunk.” Győzelemre éhesen érkezik tehát az újabb túrára a Gyergyói HK, ahol az első állomás Székesfehérvár lesz. A speciális játékokat illetően nem áll rosszul az erdélyi alakulat, hiszen az emberelőnyeik több, mint egynegyedét kihasználták, hátrányos védekezésben pedig 86 százalékos mutatóval vezetik a tabellát.

Javítottak a mérlegen a Fehérvári Titánok, hiszen a legutóbbi mérkőzésen megtört a jég és véget ért egy ötmeccses nyeretlenségi széria, ráadásul a fehérvári fiatalok kétgólos hátrányt ledolgozva nyertek 6-3-ra az UTE ellen, megszerezve az első pontokat hazai pályán. Visszatért a jégre Mitch Zion, aki első Erste Liga-összecsapását játszotta a szezonban és rögtön két góllal mutatkozott be. Elmozdult tehát az utolsó helyről Kiss Dávid gárdája, nyolcadikként várják a pénteki, Gyergyói HK elleni találkozót. A statisztikákat nézve még mindig a tabella második felében foglalnak helyet a koronázóvárosiak, pontokban viszont csupán kettővel maradnak le a pénteki ellenféltől, és az ötödik DEAC is csak négy egységgel gyűjtött náluk többet az idény eddig eltelt időszakában.

A két együttes az Erste Liga 2019/2020-as szezonjában másodszor találkozik egymással, múlt szombaton Gyergyószentmiklóson csaptak össze a felek, ahol a hazai gárda bizonyult jobbnak Albert Zagidullin mesterhármasával, így van miért visszavágnia a székesfehérvári alakulatnak.

Tavaly tért vissza a ligába GYHK, tehát az örökmérleget nézve hét bajnoki mérkőzést játszottak a felek egymás ellen, négyszer a Titánok, míg három alkalommal az erdélyi csapat tudott győzni.

A találkozó október 4-én 18:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján.

A mérkőzés előtt Kiss Dávid és Mitch Zion beszéltek az ellenfélről, a csapatról és a várakozásokról: