Titánok az Acélbikák ellen

  • 2019.11.22. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok gárdája pénteken 18 órától a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában szerepel.

Jól állnak az Acélbikák a bajnokság eddig eltelt időszakában, jelenleg az ötödik helyet foglalják el a tabellán, három ponttal a DEAC mögött, sőt, a harmadik helyezett Brassó is csupán öt egységgel áll előttük. A nemzetközi szünet óta három mérkőzést játszott Miroslav Ichnacak alakulata, a bajnok Ferencváros csak hosszabbításban bizonyult jobbnak náluk, a Csíkszereda ellen szoros vereséget szenvedtek, a Vasas otthonában pedig magabiztos, hatgólos győzelmet arattak. Jó formában és győzelemre éhesen várja tehát a dunaújvárosi csapat a Titánokat, ráadásul pihenésre is volt lehetőségük, hiszen legutóbbi mérkőzésüket november 15-én játszották. Hüffner Adrián, a DAB védője a következőket mondta el a pénteki találkozó előtt: „Egész héten a megyei rangadó szellemében készültünk, bízunk benne, hogy egy parázs kis mérkőzést láthatnak majd a kilátogatók. Szeretnénk otthon tartani a három pontot és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.” A statisztikákat nézve is jobb teljesítményt mutat a piros-fehér együttes a tavalyi formájukhoz képest, emberhátrányos védekezésük a legjobb, 86 százalék fölötti mutatóval rendelkeznek és a bajnokság ötödik legponterősebb játékosa, Hugo Turcotte is a DAB-ot erősíti. A támadó eddig tizenkét gólt és tizenöt gólpasszt jegyez, a csapat kapusa, a kanadai Garret Hughson pedig 94,4 százalékos védési hatékonyságával a legjobb a ligában. A pénteki találkozón biztosan nem lép jégre Somogyi Balázs, aki a Vasas játékosát, Inglis Ákost ütközte le szabálytalanul, így kétmeccses eltiltást kapott.

A Titánok nyolcadikak a tabellán, három ponttal az UTE mögött, hat egységgel megelőzve a Hokiklub Budapest együttesét. Jól indult a november a fehérvári fiataloknak, hiszen a hónap első napján győzelmet arattak a bajnok ellen, a Ferencváros ráadásul lőtt gól nélkül távozott a Raktár utcából. A válogatott szünet után a HKB otthonában szerepeltek, ahol, bár két góllal is vezettek, végül vereséget szenvedtek, vasárnap azonban hátrányból fordítva elhozták a három pontot az Újpest otthonából, közelebb kerülve ezzel a tabellán a lila-fehér együtteshez. A koronázóvárosiak rendelkeznek a második legkevesebb büntetésperccel és érdekes statisztika, hogy a csapat legeredményesebb játékosa, Mitch Zion 17,95 százalékos lövési hatékonyságot tudhat magáénak.

A két együttes ebben az idényben eddig kétszer találkozott és mindkét alkalommal az Acélbikák bizonyultak jobbnak, van tehát a Titánoknak miért visszavágniuk. Az örökmérleg szerint huszonháromszor szerepeltek egymás ellen a felek, ebből tizenkétszer a fehérvári csapat tudott győzni.

A DAB elleni találkozó november 22-én 18 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Jégcsarnokban és élőben nézhető IDE KATTINTVA.

Videónkban Kiss Dávid és Nagy Ákos mondják el meglátásaikat az ellenfélről és az előttük álló mérkőzésről: