Szeles Martin újabb két évig a Titánoknál

  • 2020.03.19. 19:00
  • Fehérvárav19
A húszéves hálóőr a következő két szonban is a Fehérvári Titánok gárdáját erősíti.

Szeles Martin Székesfehérváron kezdett jégkorongozni, négyévesen, szupermini korosztályban. Utánpótlás évei során minden idényben bajnoki címet ünnepelhetett csapatával, ifjúsági és junior évei alatt négy szezonban összesen nyolcszor akasztottak a nyakába aranyérmet. A fiatal hálóőr a 2018/2019-es szezonban kezdte felnőtt pályafutását a Fehérvári Titánok tagjaként, idén két hónap erejéig a Vasas együttesében is megfordult a budapesti klub sérült játékosának pótlására, a következő két idényt pedig ismét szülővárosa klubjában tölti majd.

A hálóőr a következőket mondta el szerződése meghosszabbítását követően: „Örültem amikor megkerestek, hogy a következő két évben is játszak Fehérváron, hizsen itt nőttem fel, itt kezdtem a jégkorongot és persze nem utolsó sorban nagy fejlődési lehetőséget látok a következő években. Bízom benne, hogy legalább jó szezonunk lesz, mint amilyen a mostani volt. A következő években szeretnék a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak és a fiataloknak, illetve minél több játéklehetőséget kiharcolni magamnak."

A Fehérvári Titánok csapatában a következő játékosok rendelkeznek szerződéssel a 2020/2021-es szezonra: 
Kapusok: Gyenes Dávid, Szeles Martin, Horváth Dominik
Hátvédek: Horváth Milán, Dobmayer Dominik, Kóger Balázs
Támadók: Dézsi Bence, Almási Márk, Kovács Alex, Rétfalvi Kristóf, Ambrus Gergő