Reiter Attila: „Megtisztelő érzés a ’C’ betűt viselni”

  • 2018.12.04. 15:00
  • Fehérvárav19
A Fehérvári Titánok játékosait kérdeztük a csapatról, a szezon eddig eltelt időszakáról és a célokról.

Évek óta a csapat tagja vagy, idén pedig megkaptad a C betűt, milyen érzés ez számodra?
Valóban régóta a csapat tagja vagyok, már 2010-ben felnőtt csapatban mutatkozhattam be és az idei a huszadik szezonom fehérvári színekben. Örülök annak, hogy a csapattársaim és az edzői stáb bizalmat szavaztak nekem azzal, hogy én viselhetem a ’C’ betűt, igazán megtisztelő érzés ez számomra.

Te vagy az egyik legidősebb a csapatban, milyen, hogy ennyire fiatal a társaság?
Az elmúlt években a Titánokban olyan emberek játszottak, akiknek nagyrészét gyerekkora óta ismerem és együtt nőtünk fel a Raktár utcában. Ebben az évben kicserélődött a csapat, nagyon sok fiatalt építettek be és meg kell jegyeznem, hogy szuperül megállják a helyüket a felnőtt ligában is. Ez a fiatalítás ahhoz vezetett, hogy én lettem az egyik legidősebb a csapatban, ami kicsit fura volt az elején, hiszen 24 évesen öregnek számítok, de már megszoktam és igyekszem segíteni a fiatalabbakat.

Milyen a hangulat az öltözőben?
Az öltözői hangulat az elmúlt hetekben változó volt, de alapvetően a csapat egyben van. Nyolc meccses vereségszériánk volt, amit nagyon nehéz feldolgozni, még egy rutinosabb csapat öltözőjében is. A srácok, akik tavaly az U20-ban játszottak, nem tapasztalták még meg, hogy milyen ekkora hullámvölgybe kerülni, így nekik extrán kemény feladat volt ez. Úgy gondolom, túl vagyunk ezen és a győzelmeknek köszönhetően természetesen a hangulat is még jobb.

Hogyan értékelnéd a mögöttetek álló időszakot és mik a célok a szezonban?
A sok befektetett munkának köszönhetően a Debrecen ellen sikerült kikerülni a gödörből és azóta jól megy a csapatnak. A juniorok most elutaznak a világbajnokságra, tehát az itthon maradóknak több, mint két hétig nem lesz meccse, de természetesen az edzéseken keményen dolgozunk tovább. Remélhetőleg nem lesz több hullámvölgyünk a szezonban.