Reiter Attila hazatér

  • 2020.07.22. 09:00
  • Fehérvárav19

Egyéves budapesti szereplés után újra kék-fehérben folytatja pályafutását a fehérvári nevelésű védő.

Reiter Attila Székesfehérváron született, itt kezdett jégkorongozni és mindössze 16 éves volt, amikor bemutatkozott a felnőttek között is, majd a 2013/2014-es idényben már az EBEL-csapatban is szerepet kapott. A 2018/2019-es szezonban az átalakult Fehérvári Titánok csapatkapitánya volt, ezt követően tizenkilenc koronázóvárosi év után a Hokiklub Budapest együtteséhez igazolt. Az ott töltött évadot követően újra kék-fehérben láthatják őt az Erste Ligában.

A rutinos védő a következőket mondta el a szerződés aláírását követően: „A kezdetektől fogva Fehérváron játszottam, ezért is volt olyan nehéz tavaly meghozni azt a döntést, hogy eligazoljak. A távol töltött egy szezonban sok pozitív dolog történt velem, mégis úgy döntöttem, hogy az elkövetkező idényben a már jól ismert kék-fehér mezben szeretnék jégre lépni. A döntésemet nem volt nehéz meghozni, mert nagyon hiányzott a Raktár utcai közeg és boldogsággal tölt el, hogy az elkövetkező hónapokban ismét itt tölthetem a napjaimat.”

Reiter Attila arról is beszélt honlapunknak, hogy mik a céljai 2020/2021-es szezonban: „Az elsődleges motivációm az, hogy a fiatal játékosoknak jó példát mutassak, mindemellett pedig, hogy magamból is kihozzam a maximumot. Egyéni céljaim közé tartozik, hogy visszaküzdhessem magam az osztrák bajnokságban szereplő keretbe, de elsősorban a Titánok csapatát szeretném erősíteni. A jelenlegi helyzet miatt nehéz messzemenő következtetést levonni a következő szezon reális céljairól, de remélhetőleg zökkenőmentesen le fogjuk játszani az idényt és a tavalyihoz hasonló parádés teljesítménnyel fejezzük be az évet.”

A Fehérvári Titánok csapatában a következő játékosok rendelkeznek szerződéssel a 2020/2021-es szezonra:
Kapusok: Gyenes Dávid, Szeles Martin, Horváth Dominik
Hátvédek: Reiter Attila, Vas Márk, Erdély Botond, Horváth Milán, Dobmayer Dominik, Kóger Balázs
Támadók: Vincze Gergő, Péter Andor, Madácsi Benedek, Balogh Bence, Nagy Ákos, Császár Hunor, Dézsi Bence, Almási Márk, Kovács Alex, Rétfalvi Kristóf, Ambrus Gergő