Ötödik helyezés a Hat Nemzet Tornán

  • 2019.12.14. 15:01
  • Fehérvárav19
Győzelemmel zárta a magyar jégkorong-válogatott a budapesti Hat Nemzet Tornát. Az ötödik helyért játszott mérkőzésen 4–2-re nyert az ukránok ellen.

Két magyar helyzettel indult a mérkőzés, majd a 4. perc elején jött a vezető gól is: Becze Tihamér lőtte rá messziről, s még mielőtt az ukránok kapusa rátenyerelhetett volna a korongra, Nagy Gergő azt a lábai között a hálóba juttatta (1–0). Másfél percig volt nálunk az előny, ekkor az ukránok az első helyzetüket gólra váltották, miután Roman Blagyi okos csellel megkerülte a vele szemben védekező Tóth Richárdot, és Arany Gergely eszén is tújárt (1–1). Bő egy percig volt az állás egál, Nagy Gergő lőtt messziről, a kapu előterében Becze elvonta két védő és a kapus figyelmét is, a korong Galanisz Nikadrosz elé került, aki vetődve lőtte be azt a hálóba (2–1). A folytatásban az ukránok előtt egy nagy helyzet adódott, amit Arany Gergely védett, míg mi több lehetőséget is kidolgoztunk, de a szünetig nem változott a 2–1-es eredmény.

A második harmad elején ukrán helyzet nélkül zajlott le az emberhátrányunk, nekik ugyanez nem sikerült: Terbócs István lőtt középre, a korong pattogott a kapu előtt, Nagy Krisztián volt a legszemfülesebb, aki belőtte a bal sarokba (3–1). Nem sokkal később újabb magyar gólnak örülhettünk, miután Galanisz lendületből elkorcsolyázott a kapu előtt, majd jobbról a bal alsóba lőtt (4-1). A 32. percben Vitalij Ljalka mehetett egy az egyben a kapunkra, Arany nagyot védett. Mint ahogy először Szerhij Babinyec próbálkozásánál is, aki a félpályán szerzett koronggal ment a kapunk felé, és végül a kipattanót lőtte be a hálóba (4–2). Óriási magyar helyzettel zárult a harmad: Becze maradt egyedül a kapu előtt, Nagy Gergőtől kapta a korongot, még arra is volt ideje, hogy megnézze, hová lövi, de nem sikerült eltennie az ukrán kapus mammutja mellett.

A harmadik játékrész első tíz percében kétszer is emberelőnyben játszhattunk, de egyiket sem sikerült kihasználni, miközben az ukránok igyekeztek csökkenteni a hátrányukat, de a próbálkozásaikat hárítottuk. Az utolsó tíz perc kezdetén öt a három ellen támadhattunk, de Ignatenko az összes lövésünket hárította.  Aranynak is akadt dolga a következő percekben, ráadásul az utolsó két percre emberhátrányba kerültünk. Az ukránok még a kapusukat is lehozták, hogy hat a négy ellen támadhassanak, de az eredményen így sem tudtak változtatni.

A magyar válogatott 4–2-es győzelmével az ötödik helyen végzett a budapesti Hat Nemzet Tornán.

Fotó: Mudra László - @mudralaszlo MJSZ

Az Ukrajna elleni összeállítás:
Galanisz, Nagy G., Becze
Kreisz, Nagy K., Terbócs
Miskolczi, Horváth B., Szigeti
Pápa, Majoross, Madácsi
Vincze

Garát, Fejes
Szabó B., Kiss D.
Kiss R., Tóth G. 
Imre P.

Arany (Adorján)

Kimaradók: Bukor Rajmund, Vojtkó Mátyás, Hári Norbert, Németh Attila, Péter Andor, Kiss Patrik, Szabó Krisztián

A budapesti Hat Nemzet Torna menetrendje:
december 10. kedd 19:00 Magyarország–Dél-Korea 2–1 h.u.

december 11. szerda 16:00 Franciaország–Japán 4–2
december 11. szerda 19:30 Ukrajna–Fehéroroszország 1–4

december 12. csütörtök 16:00 Fehéroroszország–Dél-Korea 6–5 h.u.
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország–Japán 1–2

december 13. péntek 16:00 Dél-Korea–Ukrajna 4–2
december 13. péntek 19:30 Magyarország–Franciaország 2–5

december 14. szombat 12:30 Magyarország–Ukrajna 4–2
december 14. szombat 16:00 Dél-Korea–Japán
december 14. szombat 19:30 Fehéroroszország–Franciaország

A keret

Név  Poszt Klub
Adorján Attila GK DVTK jegesmedvék
Arany Gergely GK FTC-Telekom
Bukor Rajmund D

Schiller-Vasas HC

Kiss Dániel D DVTK Jegesmedvék
Fejes Nándor D MAC Újbuda
Garát Zsombor D MAC Újbuda
Imre Patrik D Fehérvári Titánok
Kiss Roland D Fehérvári Titánok
Szabó Bence D Fehérvári Titánok
Tóth Gergely D FTC-Telekom
Sarcia Antonio D FTC-Telekom
Vojtkó Mátyás D DVTK Jegesmedvék
Becze Tihamér F Sport Club Csíkszereda
Galanisz Nikandrosz F DVTK Jegesmedvék
Hári Norbert F DEAC
Horváth Bálint  F Tyringe SoSS (SWE)
Majoross Barnabás F MAC Újbuda
Miskolczi Márk F DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő F FTC-Telekom
Nagy Krisztián  F MAC Újbuda
Pápa Márton F MAC Újbuda
Németh Attila F FTC-Telekom
Madácsi Benedek F Fehérvári Titánok
Péter Andor F Fehérvári Titánok
Szigeti Ákos F MAC Újbuda
Terbócs István F MAC Újbuda
Tóth Richárd F FTC-Telekom
Vincze Péter F UTE
Kiss Patrik F DVTK Jegesmedvék
Szabó Krisztián F Fehérvári Titánok
Kreisz Brúnó F MAC Újbuda

A stáb:
Jarmo Tolvanen - szövetségi kapitány
Majoross Gergely - másodedző
Fodor Szabolcs - másodedző
Farkas Tamás - kapusedző
Szilassy Zoltán - videóedző
Dr. Király András - csapatorvos
Bors Attila - fizioterapeuta
Nagy József - felszerelés menedzser
Szilágyi Levente - csapatvezető
Imre Lajos - csapatvezető
Dr. Tóth László - sportpszichológus

Fotó: Mudra László