Nagy és Vincze is teljes gőzzel készül

  • 2019.07.16. 11:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok két fiatal támadója csaknem az egész szezont kihagyta vállsérülés miatt, rehabilitációjuk jól halad, teljes gőzzel készülnek a következő idényre.

Nagy Ákos októberben szenvedett vállsérülést, emiatt szinte a teljes szezont ki kellett hagynia, az évad végén azonban már jégen is edzhetett csapattársaival. „Fél éven keresztül minden reggel gyógytornára jártam, a műtét után egy hónappal pedig ultrahangos kezeléssel segítették a gyógyulásomat, ez segített a regenerálódásban.” – mondta el támadónk a rehabilitációról. „A szezon végén már edzettem jégen, napról napra látható volt a fejlődés. Vannak olyan mozdulatok, amiknél még érzékeny az ízület, de azt mondhatom, teljes értékű edzésmunkát tudok végezni.” Mozgalmasan telt a kihagyott időszak is, ahogy korábbi cikkeinkben is írtuk (itt és itt), ezen kívül pedig a tanulás is szerepet kapott támadónk életében. „Felvételiztem a Testnevelési Egyetem edzői szakára, az eredményt a napokban fogom megtudni. Túl vagyok egy sikeres középfokú nyelvvizsgán is, így sok időt töltöttem tanulással.” A Fehérvári Titánok csapatánál nyáron is kemény munka zajlik, Nagy Ákos erről is beszélt: „Napi másfél-két órát edzünk szárazon, mellette heti kétszer jégen is edzünk, illetve eljárunk a csapattársakkal focizni. A felkészülés első hónapjában az erőfejlesztés volt a fontos, majd a robbanékonyság fejlesztésén volt a hangsúly. Most, az utolsó hónapban napi két edzésünk van, edzőtábor jelleggel. Úgy érzem, sokat erősödtem, de ez majd igazából augusztusban fog kiderülni a jégen. Véleményem szerint jobbak a lövéseim, a gyorsaságomat a sok kihagyás miatt nem tudom felmérni, az első meccsen viszont majd minden kiderül.”

Vincze Gergő is nem sokkal a szezon kezdete után sérült meg, válla miatt több hónapnyi pihenésre kényszerült. „A rehabilitációm nagyon hosszú volt, hat hónap, de elértük a célunkat a gyógytornásszal.” -mondta el támadónk. „Az volt a terv, hogy a nyári alapozásra  száz százalékos legyen a vállam és megkezdhessem a többiekkel az edzéseket, ez pedig összejött.” Fiatal csatárunk arról is beszélt, hogy mivel telik a nyár és hogyan készül a következő idényre. „Mint minden nyár, ez is az edzésekről szól, de mellette mindig van egy kis idő a kikapcsolódásra. Július elején külföldre utaztunk a barátnőmmel egy hétre, ez a pihenésről szólt, majd kéthetes edzőtáborban veszek részt Szlovákiában a testvéremmel, ahol napi két jeges edzést tartanak nekünk. A felkészülést nagyon jól felépített program szerint végezzük Horváth Dániel erőnléti edzővel háromhetes periódusokban, ahol minden héten egyre nehezebb gyakorlatok vannak, a negyedik hét pedig aktív pihenéssel telik. Heti kétszer van jeges edzésünk, így ez sem maradt ki a nyári felkészülésből, augusztustól pedig visszaköltözünk az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba.”