Mihály Ákos: „A kemény munka meghozza gyümölcsét”

  • 2019.02.11. 13:00
  • Fehérvárav19

Mihály Ákos, a Fehérvári Titánok támadója bronzérmet szerzett a juniorokkal a világbajnokságon, most pedig első ízben léphetett jégre a magyar férfi felnőtt válogatottban. A fiatal csatárt a tapasztalatokról kérdeztük.

Mit éreztél, mikor megkaptad a meghívót a válogatottba?
Először nagyon meg voltam lepődve, utána pedig az volt az első dolgom, hogy elmondtam a szüleimnek, akik a hírtől nagyon boldogok lettek. Természetesen miután elmúlt a meglepetés érzése, nagyon örültem.

Milyen volt a válogatott tagjaként, a nemzeti együttes mezében szerepelni?
Nagy megtiszteltetés volt számomra, régóta vártam erre a pillanatra, de nem gondoltam volna, hogy már ebben a szezonban bemutatkozhatok a felnőtt válogatottban, hiszen ez az első felnőtt szezonom. Szerintem gyerekként minden sportoló arra vágyik, hogy egyszer a nemzeti együttesben szerepelhessen, nekem ez most megadatott.
Miben különbözik a felnőtt válogatott a korosztályos válogatottaktól?
Sokkal gyorsabb a játék a felnőttben, mint az utánpótlásban, de ez klubszinten is igaz. Technikásabbak a játékosok, erősebben lőnek, jobban védenek a kapusok, sokkal összeszedettebb a játék a felnőttben, mint a korosztályos válogatottakban.

Milyen motivációt ad számodra a szezon további részében, hogy bekerültél a válogatottba?
Most megtapasztalhattam azt, hogy milyen szintre kell felnőnöm és, hogy miben kell még fejlődnöm. Azon leszek a szezon hátralevő részében, hogy ezen dolgozzak a jövőben is, mert a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az pedig, hogy én fejlődöm, javára válik a klubcsapatomnak is, így a most megszerzett tapasztalataimat a Titánoknál is tudom majd kamatoztatni.