Mihály Ákos a hét játékosa az Erste Ligában

  • 2019.10.10. 11:31
  • Fehérvárav19
A Fehérvári Titánok legutóbbi három mérkőzését megnyerte az Erste Ligában. A három sikerből három góllal és két assziszttal vette ki a részét Mihály Ákos, aki a Vasas ellen a hosszabbításban győztes találatot szerzett.

Mihály Ákos 1999-ben Csíkszeredában született. A helyi együttesben nevelkedett, majd 2014-2015-ben egy szezont az Egyesült Államokban töltött, majd Székesfehérvárra került. Kétszeres EBJL- és EBYSL-bajnok, volt a playoff gólkirálya is az osztrák sorozatban. Az Erste Ligában az előző szezonban debütált, 57 meccsen 17 gól és 27 assziszt volt a mérlege, amivel kiérdemelte az év újonca díjat.

Játszott U18-as és U20-as világbajnokságban is, februárban Bledben bemutatkozott a felnőttválogatottban Bledben, egy gólpasszt adva.

A Fehérvári Titánok a legutóbbi három meccset megnyerte az Erste Ligában. Mi kellett ahhoz, hogy így elkapjátok a fonalat a gyengébb kezdés után?Először is fejben kellett rendet tennünk. Sok gond volt a védekező játékunkkal, de ugyanúgy a támadásban sem jeleskedtünk. A védekezést gyakoroltuk sok edzésen keresztül, ebben sokat is fejlődtünk. Most azon vagyunk, hogy a támadásban is javuljunk, mert a góllövés még hiányos.

A szezon elején még csak asszisztjaid voltak, de az utóbbi meccseken már neked is ment a gólszerzés. Átszakadt valamilyen gát?
Igen, megtaláltam a góllövő ütőmet. Örülök, mert kicsit rá voltam stresszelve, hiszen nem úgy indult a szezon, ahogy elvártuk a csapattól és én is magamtól. Most azonban megtört a jég, elindultunk felfelé.

Az utóbbi meccseken a második sorban együtt játszottál az egyik új igazolással, Mitch Zionnal is. Vele hogy alakult ki ilyen gyorsan az összhang?Az augusztusi edzéseken volt minitorna, és már akkor ráéreztünk egymás játékára. Ő is jól lát a pályán, és szerintem én is, ezért van sok gólpasszom. Két ilyen kategóriájú játékos pedig jól érzi egymást a jégen.

Fiatal a csapatotok, ahol nem is feltétlenül az eredményesség, hanem a hosszabb távú fejlődés a cél. Ti hogyan élitek meg ezt a helyzetet?
Mindenki fejlődni akar, azért kerültünk a Titánokhoz, mert javulni akarunk, sok jégidőt szeretnénk. Hossú távon természetesen az EBEL-csapat a cél és tudjuk, hogy ez nem mindenkinek adatik meg. Rosszul esik, ha kikapunk, de meg kell érteni, hogy vannak nálunk jobbak. Azért harcolunk, edzünk, hogy ez megváltozzon. Most azon vagyunk, hogy minél hosszabb legyen a győzelmi szériánk.

A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.