Idegenben javíthatnak

  • 2020.03.02. 09:05
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok hétfőn 18 órától az FTC-Telekom otthonában szerepelnek anegyeddöntő ötödik mérkőzésén.

3-1-re vezeti a negyeddöntő párharcát a Ferencváros, így egy győzelemre került a továbbjutástól. Négy mérkőzést játszottak ezidáig a felek a rájátszásban, az elsőt hosszabbításban a fehérvári fiatalok nyerték a címvédő otthonában, majd másnap Budapesten nagyarányú hazai győzelem született. A következő két összecsapásra a koronázóvárosban került sor, ahol pénteken két perccel a harmadik harmad vége előtt lőtte a Fradi a győztes gólt, szombaton pedig egy szintén szoros meccsen végül a tavalyi bajnok bizonyult jobbnak.

Visszavette tehát pályaelőnyét a Fradi, így önbizalommal telve várhatják a zöld-fehérek a hétfői találkozót. Németh Attila, aki korábban négy évig Székesfehérváron szerepelt, a következőket mondta el az összecsapás előtt: „Nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk, nem leptek meg minket azzal, hogy harciasan léptek jégre ellenünk, erre számítottunk, hiszen egy sikerre éhes, fiatal csapat ellen szerepelünk. Keményen álltak bele mindkét hazai meccsükbe, száz százalékot kellett nyújtanunk, nehéz volt ellenük nyerni. Nincs jelentősége, hogy egy győzelem sima vagy meg kell érte szenvedni, ugyanannyit ér. Egy győztes meccsre kerültünk az elődöntőtől, semmin nem kell változtatnunk, hajtanunk kell talán még az eddigieknél is jobban és akkor sikerrel járhatunk.”

Háromszor is megszorongatták a Titánok a címvédőt, sőt, a negyeddöntő első mérkőzésén a hosszabbítás tizedik percében szerzett góllal le is győzték ellenfelüket. A két hazai összecsapás nem alakult jól a fehérvári fiatalok számára, hiszen két szoros találkozón végül a vendégeké lett a győzelem. A szombati meccs után Kiss Dávid vezetőedző így értékelt: „Az első ötven perc egy kemény munka volt részünkről, aztán az utolsó tíz percre elfáradtunk és olyan hibákat vétettünk, amelyekből gólt kaptunk. Ezt most sajnos el kell fogadnunk, de sportemberként úgy kell felfognunk, hogy ennek a szériának még nincs vége és az a minimum, hogy hétfőn újra ennyit kitegyünk a jégre.”

A negyeddöntő ötödik mérkőzése március 2-án, hétfőn 18 órakor kezdődik a Pesterzsébeti Jégcsarnokban és élőben nézhető IDE KATTINTVA.

Videónkban Kiss Dávid és Nagy Ákos mondják el meglátásaikat a találkozóval kapcsolatban: