"Hektikus mérkőzésen vagyunk túl"

  • 2017.10.26. 10:00
  • Fehérvárav19
A Ferencváros elleni Magyar Kupa mérkőzés után Kóger István értékelt.

„Egy igen hektikus mérkőzésen vagyunk túl. Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, hamar lépéselőnybe került a Fradi, mivel már rögtön az első percekben két góllal elhúztak, de végül 3-3-as döntetlennel tudtuk az első harmadot lehozni. Azt gondolom, hogy a harmadik játékrészben jól dolgoztunk, megvolt a megfelelő lőtt gól is, de a hátul elvétett apró hibák lehetővé tették a győzelmet a hazaiak számára. Szeretünk keményen dolgozni, ezért kicsit sok volt a kiállítás, ettől függetlenül csak egy gólt kaptunk hátrányból, úgyhogy azt gondolom, hogy nem ezen ment el a mérkőzés. Én kérem, hogy játszunk masszívan, ami sajnos egy-egy kiállítással jár, de nem ez volt ma a probléma, hiszen még egy emberhátrányos gólt is tudtunk lőni. Kétségtelenül sokat kivett ez a csapatból, de szeretném, hogy férfiasan játsszanak.”