Hazai pályán a rájátszás selejtezőben

  • 2022.02.23. 15:11
  • Fehérvárav19

2:0-s hátrányban fogadjuk a Debrecent, így minden szurkolásra különösen szükségünk lesz holnap este.

Csütörtökön este 18:40-kor folytatódik az egyik fél harmadik győzelméig tartó Erste Liga rájátszás selejtező, amelyben a Titánok a 2:0-ra vezető DEAC együttesét fogadják. A meccset élőben közvetíti az Erste Liga TV.
 
Változatlan felállásban, de egy-két cserével a sorok között léptünk jégre tegnap este Debrecenben és úgy tűnt a kis változtatás bejött. Ezúttal nem jött a gyors gólt hazai részről és elmondható, hogy egyenlő ellenfelei voltunk a DEAC-nak. A hétfői megilletődöttség nem látszódott részünkről, jól védekeztünk és a támadásaink is veszélyesek voltak. Olyannyira, hogy Jábor meg is szerezte a vezetést nekünk az első harmad közepén. Sokáig nem tudtunk örülni, mert Berta egy ziccert értékesítve ismét egyenlővé tette az állást. A második harmadban két szerencsés góllal 3:1-re elhúzott a Debrecen, majd a harmadik harmadban egy emberelőnyből Reiter, illetve egy szóló akcióból Farkas hozta vissza a reményeinket. A 3:3-s rendes játékidő után egy hibát kihasználva 4:3-ra nyert ellenfelünk, így 2:0-ra vezet a párharcban és egy győzelemre került a rájátszástól.
 
A találkozó után Anatoli Bogdanov méltatta a Titánokat, kiemelve, hogy jobb teljesítményt nyújtottak, mint hétfőn, de még így is kevés volt Hetényi legyőzésére: „„A mostani teljesítményünk sokkal jobb volt, mint a hétfői, de természetesen csalódottak vagyunk az eredmény miatt. Mindentől függetlenül nagyon büszke vagyok a csapatomra, úgy gondolom, megmutattuk a karakterünket. Sajnos most sem tudtuk legyőzni Hetényit, habár szereztünk gólokat, de szükségünk lett volna még egyre. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. A fiúk nemcsak katonák voltak, de harcosok is. Nagyon büszke vagyok, hogy ezt a csapatot edzhetem.”
A debreceni másodedző, Kecskeméti Áron ezzel szemben úgy érezte, hogy csapata húzta fel a Titánokat maga mellé: „„Szorosabb lett a meccs, mint ahogy szerettük volna, de ez nem kell, hogy meglepjen minket, hiszen ahogy egy statisztika is mutatja, ha a bajnokság utolsó tíz mérkőzését vesszük figyelembe, a Titánok harmadik helyen lennének. Az elmúlt egy hónapban elkaptak olyan csapatokat, mint a Csíkszereda vagy a Gyergyó, tehát láthatjuk, hogy tudnak elég nagy kihívások elé állítani minket. 3-1-nél úgy éreztem, mi hoztuk őket vissza a mérkőzésbe azzal, hogy volt egy felesleges kiállításunk, amivel lendületet adtunk nekik. Büszkék lehetünk magunkra, hogy megnyertük.”
 
A holnapi mérkőzés fontos lesz, hiszen egy vereséggel véget is érne a Titánok szezonja, győzelem esetén viszont péntek este akár az egyenlítésért játszhatna Bogdanov és Arany csapata. A számunkra kedvező eredményhez nagy szükség lenne a nézők bíztatására, ami feltöltené energiával a fiúkat. Gyertek ki minél többen és hajszoljátok bele a fiatalokat egy pénteki meccsbe!
 
Hajrá Titánok!