Hatpontos meccs után

  • 2018.10.17. 11:00
  • Fehérvárav19

A Vasas elleni találkozón Kiss Patrik 3 góllal, valamint három asziszttal segítette hozzá csapatát a győzelemhez. Ő mesélt a mérkőzésről, valamint az idei szezon alakulásáról is kérdeztük.

A 20 éves csatárnak ez már a harmadik szezonja a Fehérvári Titánok színeiben. Idén 11 meccs után már 12 pont szerepel a neve mellett, így egy jó idény állhat a támadó előtt. Ezt a kiváló formát meg is mutatta a Schiller-Vasas HC elleni pénteki találkozón. „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen sikerült minden harmad első perceiben gólt szereznünk, és ez megadta a lendületet”- mondta Kiss Patrik az összecsapásról, majd arról is kérdeztük, hogy mikor tudott utoljára ennyire eredményes lenni: „Legutóbb tavasszal tudtam mesterhármast szerezni az U20-as magyar bajnokság döntőjében a MAC ellen. 6 pontos meccsem sajnos nem mostanában volt, talán még 4 évvel ezelőtt szintén egy junior meccsen.”

Az igen fiatal átlagéletkorral rendelkező Fehérvári Titánokban 3 felnőtt szezonnal maga mögött Kiss Patrik már a rutinosabb játékosok közé tartozik. „Talán az idei csapatunkban azt lehet mondani, hogy tapasztaltabb játékosnak számítok. Természetesen próbálom a fiatalabb társaimat mindenben segíteni, és a korábban megszerzett tapasztalataimat átadni nekik” – mondta a támadó, végül pedig a liga idei alakulásával kapcsolatban mondta el meglátásait: „Mindenki arról beszél, hogy a MAC és a Miskolc kiválásával sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a mezőny, bár eddig a tabella nem ezt mutatja, de én mégis úgy gondolom, hogy az első 6-7 gárda mérkőzésein elég gyakran borul a papírforma. Az első pár összecsapás után azt mondhatom, hogy a csapat felvette a liga ütemét és nagyon jó úton halad a kitűzött cél felé. Ki kell emelnem, hogy egyre jobbak a speciális egységeink, ami szezon kezdetéhez egyértelmű javulás, de idővel ez csak még jobb lesz” – fejezte be a csatár.