Harmadszor is legyőznék a Bécset

  • 2017.12.04. 08:00
  • Fehérvárav19
Folytatná jó sorozatát a Vienna Capitals farmcsapata ellen a Fehérvári Titánok gárdája. Kóger István legénysége idén kétszer már legyőzte osztrák riválisát, viszont a vezetőedző több játékosát is nélkülözni kényszerül ma, így nem számíthatnak könnyű találkozóra a fiatalok.
Ebben a szezonban harmadszor méri össze erejét a Vienna Capitals farmcsapatával a Fehérvári Titánok gárdája. A magyar együttes mérlege eddig 100 százalékos a „sógorokkal” szemben, idegenben 6-5-re, míg hazai jégen 4-1-re nyertek a fővárosiakkal szemben. Ezt a szériát szeretné folytatni Kóger István alakulata, de a vezetőedző dolgát több hiányzó is nehezíti. Sándor Flórián, Szabó Bence, Kiss Patrik, Péter Andor és Szita Donát behívót kaptak a világbajnokságra készülő junior válogatott keretébe, így ők hétfőtől már Budapesten készülnek a nemzeti csapattal. Emellett több sérültjére sem számíthat a szakember, így Balogh Bence, Reiter Attila, Részegh Tamás és Szaller Márk sem áll majd rendelkezésére. Jó hír viszont, hogy a vasárnap az EBEL-gárdával Klagenfurtba utazó Szabó Dániel, Kiss Zsombor, Kocsis Ferenc és Vizi Dániel egyaránt a Titánokat erősíti majd hétfőn este.
A Capitals a tabella 9. helyét foglalja el 3 ponttal, ezek mindegyikét a Brassó ellen szerezték az osztrákok. A Titánok a 8. pozíciót birtokolják 16 egységgel.
A mérkőzés 20 órakor kezdődik az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Az M4 Sport a tervek szerint 22 órától tűzi műsorára a találkozót, a www.m4sport.hu oldalon azonban élőben nézhető lesz az összecsapás.