Harmadszor is győzelem a cél

  • 2018.10.19. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok idei második erdélyi túrájukra indultak, ahol pénteken, immár harmadszor a Gyergyói Hoki Klub lesz az ellenfél.

A Gyergyói HK együttese utolsó három mérkőzését elvesztette, a legutóbbit épp a Titánok ellen, ahol a fehérvári gárda négy góllal bizonyult jobbnak az erdélyiekkel szemben, így pont nélkül távoztak magyarországi túrájukról. Vitalij Donika tanítványai győzelemre éhesen várják a Titánokat, hiszen eddig pontot sem sikerült ellenük szerezniük, ráadásul mindkét egymás ellen játszott mérkőzésükön gyergyói vezetésből fordítottak a fehérváriak.  
 
A Fehérvári Titánok legutóbbi három mérkőzésüket összesen húsz lőtt góllal magabiztosan nyerték, ebből kettőt a Gyergyói HK ellen, így már nem ismeretlen számukra az erdélyi együttes. Mindkétszer bravúros teljesítmény jellemezte Kiss Dávid tanítványainak játékát, hiszen az első mérkőzésen három, míg a hazai jégen játszott második meccsen egygólos hátrányból fordítottak és szerezték meg a három pontot, így a székesfehérvári csapat természetesen győzelmet tűzött ki célként maga elé a harmadik összecsapáson is. 

A találkozó magyarországi idő szerint 17:30-kor kezdődik és élőben nézhető a Gyergyói Hoki Klub Facebook-oldalán. 

Videónkban Kiss Dávid vezetőedző és Mihály Ákos, a Fehérvári Titánok támadója beszélt a várakozásokról: