Értékelés a DAB elleni találkozó után

  • 2021.01.01. 23:27
  • Fehérvárav19

Mestermérleg a Titánok–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés után.

Kasper Vuorinen vezetőedző, Titánok: “Büszke vagyok arra, ahogy elkezdtük a mérkőzést, az első harmadban jól játszottunk, új irányelveket állítottunk fel a játékunkkal kapcsolatban, és a játékosok ezt követték is. A második harmad átlagosan sikerült, de rendben volt a játékunk, voltak helyzeteink, a végén be is találtunk, aztán a harmadik harmad kezdetén biztos voltam benne, hogy meglesz a negyedik gólunk, olyan erősen kezdtünk, utána oda-vissza játékká alakult a mérkőzés, és ebben nagy hibákat követtünk el, olyanokat, amilyeneket nem szabad. Ebből kaptunk három gólt. A hosszabbításban megvoltak a helyzeteink, nem tudtunk élni velük, az ellenfelünk pedig igen.

Borbás Gergely másodedző, DAB: “A csapat az elején nem azt csinálta, amit az edző kért. A védelemben voltak problémák, kétszer is a hátvédek hibáztak. A második harmadban többet dolgoztunk, mint az ellenfél, ennek ellenére nekik is megvoltak a helyzeteik, a kapusunk bravúrjaira azonban számíthattunk. A harmadik harmadban úgy mentünk ki, hogy nincs veszíteni valónk, csak a szív vihet bennünket győzelemre. Végre láttuk azt a játékot, amire vártunk, a játékosoknak előjött a szívük, háromgólos hátrányból tudtunk egyenlíteni és a hosszabbításban nyerni.”