Értékelés a Bécs elleni mérkőzés után

  • 2018.02.11. 21:34
  • Fehérvárav19
Kóger István, a csapat vezetőedzője értékelte a rájátszásba kerülésről döntő találkozót.
Mestermérleg, Kóger István: "Látszott, hogy a hazaiak jól felkészültek a játékunkból, a legponterősebb sorunk ellen kiválóan védekeztek, velük korcsolyáztak, láthatóan őket akarták megfogni és úgy győzni ellenünk. Szerencsére a csapat minden tagja keményen küzdött és a második harmadtól kezdte át is vettük az irányítást, onnantól egy-egy kontratámadásra adtunk csak lehetőséget a hazaiaknak. A mérkőzés előtt elmondtam a srácoknak, ne stresszeljük túl a mérkőzést. Azt is elmondtam, hogy ne adjunk sok lehetőséget az ellenfélnek, ne legyenek eladott korongok, az első harmadban ez így is történt, csakhogy nem merték a játékosok azt játszani, amire igazán képesek. A második harmadban – felelősséggel – már többet vállaltak, visszalendültünk a saját játékunkba és végül megnyertük a mérkőzést. Minden tisztelet kijár a Bécsnek, nagy munkával nagyot küzdöttek, méltó ellenfelünk voltak. Óriási nyomás és feszültség került le a csapat válláról a lefújás pillanatában. Nagyon jó érzés volt megélni a tiszta, őszinte örömöt az öltözőben a találkozó után."