Először találkoznak idén a Vasassal

  • 2019.10.06. 09:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvári Titánok vasárnap 17:40-től a Vasas Jégcentrumban lépnek jégre.

Kilencedik helyről várja a Vasas a vasárnapi találkozót, nyolc mérkőzést játszottak eddig és mindössze egy alkalommal tudtak nyerni, nagy meglepetésre egygólos győzelmet arattak a Corona Brassó első magyarországi túrájának nyitómeccsén. Szeptemberi utolsó mérkőzésükön csak büntetőkkel szenvedtek vereséget az UTE csapatától, így eddig összesen négy pontot gyűjtöttek a szezonban. Legutóbb a Ferencváros ellen léptek jégre, ahol öt góllal az ellenfél bizonyult jobbnak és Ladányi Balázs vezetőedző elmondása szerint csapata olyan hibákat követett el, amelyeken már nagyon sokat dolgoztak és túl könnyen adták magukat. Győzelemre éhes ellenfél fogadja tehát vasárnap a Fehérvári Titánokat, a két gárdát csupán egy helyezés, viszont öt pont választja el egymástól.

Magabiztosan és három pontért utazik Kiss Dávid alakulata a Vasas Jégcentrumba, hiszen két fontos győzelmet aratott a legutóbbi két találkozón, az Újpest ellen megtört a nyeretlenségi széria, majd két nappal később a Gyergyói Hoki Klub sem tudott pontot szerezni a Titánok otthonában. Kilenc egységet gyűjtöttek eddig a koronázóvárosi fiatalok, így az ötödik hely csak egy, míg a negyedik is csupán két pontra van tőlük. Nem lesz azonban könnyű dolga a fehérváriaknak, hiszen a tavalyi szezonban többször is megnehezítette a dolgukat a Schiller-Vasas HC együttese.

A két csapat tétmérkőzésen először a 2017/2018-as szezonban, a Magyar Kupában játszott egymás ellen, akkor nagyarányú fehérvári győzelem született. (Az idei évben is egymás ellen kezdik a felek a Magyar Kupát, az első mérkőzésre október 22-én, Székesfehérváron kerül majd sor.) Erste Liga-újoncként szerepelt a Vasas a tavalyi évadban, így összesen hatszor szerepeltek a Titánok ellen, melyből öt alkalommal a kék-fehérek bizonyultak jobbnak. Az előző szezon hat mérkőzése közül három ért véget rendes játékidőn túl, ebből egyszer hosszabbításban dőlt el a bónuszpont sorsa, kétszer pedig büntetőpárbajt vívtak a csapatok – az első ilyen alkalommal aratta a Vasas egyetlen győzelmét a Titánokkal szemben.

A statisztikákat tekintve a Vasas együttese rendelkezik a legkevesebb büntetésperccel, a Titánok viszont a másodikak a kiállítások sorában, emberelőny-kihasználásban a vasárnapi házigazda, emberhátrányos védekezésben viszont a vendégek a jobbak. Érdekes adat, hogy a liga két legfiatalabb együttese csap össze e hét utolsó napján, Ladányi Balázs együttesének átlagéletkora 21,3, míg Kiss Dávid alakulatáé csupán 20,81 év.

A Schiller-Vasas HC – Fehérvári Titánok mérkőzés október 6-án 17:40-kor kezdődik Budapesten, a Vasas Jégcentrumban és élőben nézhető IDE KATTINTVA.

A találkozó előtt Kiss Dávid és Balogh Bence beszéltek az ellenfélről és a várakozásokról: