Edzői nyilatkozat az SC Csíkszereda elleni mérkőzés után

  • 2018.11.04. 20:22
  • Fehérvárav19
A vasárnapi találkozó után Kiss Dávid értékelt.

Mestermérleg, Kiss Dávid: "A második harmad elején azzal az öt perccel eldöntötte a Csíkszereda a mérkőzést. Belealudtunk a meccsbe, nem segítettük a kapusunk munkáját és egyáltalán nem dolgoztunk keményen. Olyan volt, mintha bent maradtunk volna az öltözőben. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy utána végig harcoltunk, nem adtuk fel. Így is rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk, sokszor állhattunk a kapusukkal szemben, talán meg is lett volna az esélyünk, hogy még közelebb férkőzzünk hozzájuk. Örülök neki, hogy betaláltunk emberelőnyben és az emberhátrányos védekezésünk száz százalékosan működött ma este, ez nagyon jó dolog. Ötgólos hátrányból sikerült kettőre feljönnünk, ami a liga második legjobb együttese ellen egész jó teljesítmény. De azt sem felejthetjük el, hogyha egy ilyen csapatnak tudunk öt gólt lőni, mellette nem szabad hetet kapnunk. Rá kell ébrednünk, hogy bárki ellen képesek vagyunk felvenni a versenyt, ha mellette a védekezésünkre is koncentrálunk. Egy mérkőzés hatvan percig tart, nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak öt percre is kiengedjünk a második harmad elején. A túrára a sok sérült miatt elhoztunk magunkkal két 2000-ben született játékost is, akik remekül megállták a helyüket, ráadásul Almási Márk megszerezte ma este első Erste Liga-gólját."