Balogh Bence hosszabbított

  • 2020.03.24. 19:00
  • Fehérvárav19
A Fehérvári Titánok rutinos támadója a 2020/2021-es szezonban is Székesfehérváron játszik.

Balogh Bence 1996-ban született Székesfehérváron és 2004-ben a koronázóvárosban kezdett jégkorongozni. Utánpótlás évei alatt serdülő, ifjúsági és junior korosztályban bajnoki címet ünnepelhetett és a 2015/2016-os szezonban mutatkozott be a felnőttek között. A mindössze 24 éves, ám már rutinosnak számító támadó az idei évben 46 mérkőzésen lépett jégre, ezalatt 11 góllal és 9 assziszttal segítette csapatát. 

Balogh Bence emlékezetes góljai a 2019/2020-as szezonból: 

Balogh Bence a következőket mondta el a szerződés meghosszabbítását követően: "Azért döntöttem a hosszabbítás mellett, mert egy nagyon jó közösség jött össze, aminek szeretek a tagja és része lenni, ezáltal élvezem a mindennapokat, amiket a pályán együtt töltünk a srácokkal. Ezen kívül itt Fehérváron, továbbra is minden adott a fejlődésemhez, ez pedig egy remek dolog. Egyénileg a célom, hogy minél többet fejlődjek és hogy a csapat hasznára tudjak lenni és segíteni tudjam a gárdát a céljaink elérésében. Csapatszinten a cél, úgy gondolom az, hogy egy jó és kiegyensúlyozott szezont tudjunk produkálni, bejutni a rájátszásba és ott egy szinttel feljebb lépni az idei teljesítményünkhöz képest."

A Fehérvári Titánok csapatában a következő játékosok rendelkeznek szerződéssel a 2020/2021-es szezonra: 
Kapusok: Gyenes Dávid, Szeles Martin, Horváth Dominik
Hátvédek: Horváth Milán, Dobmayer Dominik, Kóger Balázs
Támadók: Balogh Bence, Nagy Ákos, Császár Hunor, Dézsi Bence, Almási Márk, Kovács Alex, Rétfalvi Kristóf, Ambrus Gergő