Az első győri mérkőzés következik

  • 2020.09.06. 12:15
  • Fehérvárav19

A Titánok szeptember 6-án, vasárnap 16 órától a DEAC csapatát fogadják a nemrég átadott Nemak Jégcsarnokban.

Szeptember első hetében adták át a Titánok új otthonául szolgáló Nemak Jégcsarnokot, a DEAC elleni felkészülési mérkőzés lesz a Rába-parti város új csarnokának nyitómérkőzése. A Fehérvár AV19 SC és a Győri ETO HC együttműködésének köszönhetően a Titánok hazai mérkőzéseiket az Erste Ligában a Nemak Jégcsarnokban rendezik majd, ahol egy korszerű, családbarát pálya, valamint sportszerető közönség várja őket.



A Titánok már szombaton elutaztak Győrbe, ahol a délelőttöt edzéssel, míg a délutánt csapatépítő programmal töltötték. A hazai klub segítségével a játékosok megcsillanthatták főzőtudományukat, a jó hangulatú program után pedig kezdődhetett a felkészülés a csapat utolsó felkészülései mérkőzésére a rajt előtt.

A DEAC három felkészülési mérkőzést játszott az idei évadban, előbb az UTE, majd a MAC HKB Újbuda csapata ellen győztek, végül pedig a Ljubljana ellen léptek jégre, ezen a találkozón szoros, 5-4-es szlovén siker született.

A vasárnap 16 órakor kezdődő találkozóra a szervezők 550 főt engedhetnek be, jegyek kizárólag online, az eventim.hu-n vásárolhatók. A beléptetéskor érintésmentesen testhőmérsékletet mérnek, a Nemak Jégcsarnok minden vendégét pedig arra kérik, viseljen maszkot, vagy egyéb, arcot eltakaró textíliát és tartsa be a koronavírus ellen hozott szabályokat.