Anatoli Bogdanov újabb egy évig a Titánok élén

  • 2022.04.08. 16:00
  • Fehérvárav19

Az ukrán-finn szakember vezetésével rájátszás selejtező helyen végzett fiatal csapatunk az Erste Liga előző idényében!

Örömmel jelenthetjük be minden érdeklődőnek, hogy a Titánok csapata a mai napon újabb 1+1 évre hosszabbította meg Anatoli Bogdanov vezetőedző szerződését, aki így a következő 2022/23-as szezonban is a csapatot irányítja majd. A szakember vezetésével fiatal csapatunk 40 mérkőzésen 11 győzelemmel a Dunaújvárosi Acélbikákat maga mögé utasítva jutott el az Erste Liga rájátszásának selejtezőjébe.
 
A Titánok és az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia szakmai vezetője, Kovács Csaba szerint: „Kézenfekvő volt a hosszabbítás Anatolival, hiszen láttuk milyen komoly munkát végzett a fiatalokkal az előző szezonban. Látható volt a fejlődés, amit mi sem mutat jobban, minthogy csak az utolsó 10 forduló alapján top3-ba került volna csapatunk. Persze helyén kell kezelnünk az ehhez hasonló sikereket. A fiatalokkal való munka és fejlődés hosszútávú feladat, éppen ezért is örülünk, hogy Anatoli elfogadta a szerződéshosszabbításunkat és reméljük, a következő szezon is hasonlóan sikeres lesz.”
 
Természetesen Anatoli Bogdanov érzéseire is kíváncsiak voltunk a szerződés aláírása után: „Nagy megtiszteltetés, hogy a klub szerette volna meghosszabbítani a megállapodásunkat. Fehérvár tárt karokkal fogadott és én minden percét élveztem az itt töltött időnek. Sok kihívással találkoztam a közös úton, de ez az első év csupán az első lépés volt abba az irányba, amerre tartani szeretnénk. Rengeteg tennivaló van még. A fő cél, hogy kineveljük a fiatal tehetségeket és a lehető legjobb lehetőségeket tudjuk nekik ajánlani a fejlődésre. Sokszor mondtuk már, hogy a környezet csak egy dolog, a játékosnak kell meghoznia a döntést, hogy sportoló szeretne lenni. Időbe telik megváltoztatni egy szokásrendszert. Vannak olyan beidegződések, amik nem feltétlenül jók és meg kell szabadulnunk tőlük. Izgatott vagyok a jövőt illetően. Minden adott arra, hogy ragyogó jövő előtt álljon a fehérvári és a magyar jégkorong. Nagyon várom már az előttünk álló szezont.”
 
További szép sikereket kívánunk neked, Anatoli!